NIKODÉMUS BIBLIAKÖR

Szentignáci lelkiségű katolikus közösség

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

JEZSUITA „NYOMOK” MAGYARORSZÁGON

E-mail Nyomtatás PDF

A 100 éves Centenáriumi Évforduló kapcsán meghirdetett „Jezsuita nyomok Magyarországon” pályázatra készült esszé a történelem viszontagságai folytán sajátságos módon ma már nem Magyarország területén, azonban az akkori Anyaország eseményeit felölelve emlékszik vissza elődeink állhatatos munkájára, miként telepedett meg a jezsuita rend Szatmáron, és milyen nyomokat hagyott maga után a közelmúltban a szétszóratás, a kommunizmus idején.

P. Godó Mihály SJ személyén keresztül ismerhetjük meg a Krisztus Urunk iránti mély elkötelezettségből fakadó helytállás és áldozatvállalás számtalan formáját, a jezsuita szemléletű gondolkodásmód életképességét a kommunista üldöztetés idején, és a kijelölt irányt, melyet mindannyiunk számára követendőnek ajánl.


I.

Történelmi áttekintés a századfordulót követő szatmári Jézustársasági Püspöki Konviktus és Rendház tevékenységéről

 

Jézus Társasága, mint tanító és missziós rend, magas színvonalú képzésben részesített szerzeteseinek tevékenységével, a mindenkori lelki szükségletek széles körű kielégítésén keresztül, tartós szellemi és lelki értékeket termelve erősítette a sok oldalról fenyegetett katolikus egyházat.

Magyarországon 1561-ben, Erdélyben Báthory István hívására telepedtek le az első szerzetesek 1581-ben, Szatmáron 1583-ban jelentek meg. A szatmári kollégium alapításáról szóló adománylevelet Pázmány Péter 1636 -ban írta alá. Viszontagságos történelmi időkön át vezették a kezdetben kisgimnáziumként működő iskolát 1773-ig, a rend feloszlatásáig, folyamatos harcban állva a protestánsokkal. A rendet 1814-ben Vll.Pius állította vissza, és Hám János, az akkori megyéspüspök ismét a népmissziókat tartó, lelkigyakorlatokat szervező, az ifjúság helyes nevelésével foglalkozó rendre bízta a konviktust. Utódja, Haas püspök 1863-ban a szerzetesi kiváltságok mellőzésével a papnevelő intézetet is a Társaságra bízza.

A jezsuita atyák a diákok tanulásra késztetésén kívül lelki műveltséggel rendelkező, erkölcsös fiatalok képzésére törekedtek, e célt szolgálta az ezévben (1863) életre keltett, a Szűzanya bensőséges tiszteletén alapuló Mária Kongregáció.

Jézus Társaságának Szatmárra telepedésekor székhelye a mai Kálvária templom területén állt, az itt álló kápolnát 1907 októberében kezdte átépíteni P.Schäfer Jakab, s az elkészült templomot 1909 június 6-án Jézus Szívének szentelték. A kápolnában megvalósult Jézus Szíve tisztelet 1868-ból ered, amikoris megalapították a Jézus Szíve Társulatot.” Meszlényi Gyula püspök nagy tisztelője volt Jézus Szívének, ezért a jezsuiták segítségével, 1888-ban Jézus Szíve ünnepén egyházmegyéjét neki ajánlotta fel a Kálvária kápolnában”. 1 1897-től Jézus Szíve körmeneteket tartottak a Kálvária kertben, melyre az egész környékről érkeztek zarándokok. Az új templomban virágzó hitbuzgalmi élet folyt, a kitörő világháború miatt azonban hamarosan megtorpant a rend munkája.

Az első világháború idején a konviktus hadikórházzá vált, a katolikus gimnáziumot a román hatóságok román gimnáziummá alakították, így bentlakói a magyarnyelvű református gimnáziumban tanulhattak csak tovább. 1919 áprilisától az érintkezés a rendház és a felsőbb elöljárók között ellehetetlenedett, 1927-től a konviktus és a világi papnevelde irányítása a világi papok kezébe került.

1940-ben a Bécsi döntést követően Szatmár megye újból Magyarország része lett, megnyílt a magyar tannyelvű katolikus gimnázium, így a jezsuiták előtt ismét megnyílt a diákság nevelésével való foglalkozás lehetősége is. 1941 júniusától a Jézus Társaság átveszi a Püspöki Konviktus vezetését P.Kollár Ferenc személyében, segítségére Tamás János és Fenyővári Antal magisterek voltak.

P. Kollár két éven keresztül vezette a Püspöki Konviktust, képviselve Hám János alapító szándékát: az intézeti nevelőmunka révén biztosítsa a papi utánpótlást, ápolja a tanítói és kántori hivatásokat, és a falusi gyermekek nevelése révén gondoskodjék a falu jó szellemű intelligenciájának pótlásáról. A háborús viszonyok között is az intézmény anyagi biztonságára törekedett, ” mindenekelőtt az alapvető emberi erények, főként a becsületesség megvalósítását hangsúlyozta és gyakoroltatta; megkívánta a gyermekek tiszteletét, önállóságra és szabadságra nevelését” 2

Gimnáziumi hittantanárként igyekezett tanítványainak látókörét tágítani, azon diákok „lelki és szellemi igényeit kielégíteni, akik többre vágytak, vagy megítélése szerint többre voltak hivatottak. A napi szentmise mindig élményszerű, közösségi és átélt volt, növendékei szívesen vettek részt azon, bár nem volt kötelező.”3

Fontos és eredményes volt a világi papsággal való őszinte barátság kiépítése. A konviktus melletti rendház valóságos otthona lett a vidékről gyakorta belátogató papságnak, itt került sor a lelkek rendbehozatalára, rekolekciókra, gyóntatásokra. Különös szeretettel fogadta a görög és ruszin szertartású papokat. Ő volt a kezdeményezője annak is, hogy a konviktus kelet-magyarországi bázisa legyen a KALOT mozgalomnak.”5

Ezt követően egészen az államosításig a rendház élére P.Schmidt Ferenc került, 1944-ben házgondnok, prefektus és gimnáziumi hittantanár az intézményben P.Radányi Rókus, aki a Kálvária és a Kongreganista c. lap szerkesztője is volt.

E vidék szülötte a jezsuita rend egyik kimagasló képviselője, egykori Hám konviktusi növendék, P.Napholcz Pál, aki 1933-35 között Szatmárnémetiben volt jezsuita novíciusmester, szónok, gyóntató, prézes és censor, akit a Szentszék az egyesített szatmár-nagyváradi egyházmegye püspökévé nevezett ki 1940-ben, ám az időközben bekövetkezett bécsi döntésre hivatkozva, saját kérésére eltekintettek felszentelésétől. 1942-ben Provinciális lett, tragikus hírtelenséggel, 1943-ban halt meg Kassán (a magyar rendtartomány történetében elsőként személyében hunyt el aktív Provinciális)

A szatmár-nagyváradi egyházmegye püspökévé dr.Scheffler Jánost, egykori jezsuita növendéket szentelték fel. A párizsi békediktátum következményeként az egyházmegye plébániái négy országba kerültek, mindössze 55 maradt Romániában. Scheffler Püspök a gyermekkorban megismert jezsuita szellemiség birtokában hatékonyan együttműködött a Jézus Társasági szerzetesekkel a konviktus nevelőmunkájában, majd a későbbiekben a békepapi mozgalom ellentáborának megszervezésében. A Securitaté 1950-ben a nemzeti egyház eszméinek terjesztésére szólította fel, vélhetően őt szemelték ki a Rómától elszakadt egyház püspökének. Válasza csupán ennyi volt: „Nem tehetem”. Románia egyik leghírhedtebb börtönében, Jilavan az őt ért kínzások, testi-lelki gyötrelmek következtében halt vértanúhalált 1952-ben. A börtön temetőjében elhelyezett maradványait 1965-ben Galambos Ferenc, a Szatmári Székesegyház plébánosa egy utazótáskában szállította haza. Scheffler János vallotta, hogy katolikus papnak nem szégyen kommunista börtönben meghalni, hiszen a kötelesség teljesítése, hitéhez, elveihez való hűsége juttatta oda, ezért hát nem alaptalanul tekinti és tiszteli Őt egyházmegyéje vértanúként.

( Dr.Scheffler János boldoggá avatásának ügye Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök 2009.02.25.-i tájékoztatása szerint jelenleg a 68. helyen áll)

 

II.

és a jezsuita „nyomok”

 

P.Godó Mihály 1945.07.31-én, szt. Ignác napján kapta az utasítást, Szatmárra küldik, ugyanis Erdélyt visszacsatolják Romániához. A román magyar határ átlépésekor csomagjából előkerült egy román nyelvű püspöki levél, melyben megköszönik a román katonáknak nyújtott fizikai és lelki ápolását. A határőr ezt megtudva szabad járást biztosít Godó atya részére a román magyar határon. Ez lesz az a lehetőség, melyet a későbbiekben kihasználva közvetítőként léphet fel Márton Áron és Mindszenty hercegprímás között.

A szatmári jezsuita fellegvárban otthonosan mozgott, hiszen diák-, majd novícius éveinek egy részét itt töltötte. Kezdetben hittantanárként tevékenykedett, hadifoglyok ellátásában segédkezett az irgalmasrendi nővérekkel együtt, majd cigánypasztorációval foglalkozott.

46-ban Márton püspök kolozsvári egyetemi lelkésznek nevezte ki. Vasárnapi szentbeszédei az ateizmus ellen, őseink hitének megőrzésére buzdították híveit, ami miatt kezdetét veszi üldöztetése.

Előljárói Szatmárra helyezték ismét, menteni próbálják a Kolozsvárott egyre forrósodó ellenállásból, egyúttal tartalékolva őt arra az időre, amikor egyenesen és nyíltan szembeszállva a kommunizmussal a nemzeti egyház felállítása ellen tevékenykedhet.

Mivel teológusként eredetileg leprások közé, misszióba készült, megpróbálta áthelyezését kérni más országba, de provinciálisa nem engedte, mondván Románia is missziós terület jelen pillanatban s van itt lelki leprás bőven…

1948-ban felügyelőként dolgozott tovább Szatmár püspöki konviktusában, a nacionalizálásig hittant tanított, amikoris kitiltják a rendet az iskolákból, a hittanórákat felváltotta az ateizmus oktatása, és ezzel elkezdődött a katolikus egyház kálváriája. A jezsuita vagyon elkobzását követően híveit kendőzetlenül felvilágosította arról, hogy az egyházat halálra ítélte a kommunista rezsim, s csak a hívek hite teszi élővé és tartja életben. Nyílt, kemény, megalkuvást nem tűrő beszédei világosan felfedték az akkori helyzetet a hívek előtt. A bukaresti nuncius leveleit továbbította az erdélyi püspökségek részére, s Szatmár templomaiban hirdette, mire készüljenek a hívek, s hogy senkivel ne álljanak szóba.

Még ezévben Szamosújvárra internálták, ő azonban - felhasználva a ferencesek népszerűségét - sikeresen továbbszervezte a békepapi ellenállást erdélyszerte. 64 munkatárs, Jézus Szíve Népleányok, Szociális Nővérek, ferencesek, jezsuiták és civilek karöltve terjesztették P.Godó röpiratait, melynek köszönhetően a templomokat kiűrítették, még mielőtt a békepapok érintkezésbe léphettek volna a hívekkel. Világosan átlátta a kommunisták szándékát, és „pár lépéssel” előttük járva gyakorlatilag ellehetetlenítette tevékenységüket. „Uram! Micsoda feladat!!!”- emlékszik vissza Godó atya a későbbiekben erre az időszakra - „..a mi népünk élete az Isten-hit. Ha elszakítanak bennünket az Istentől, halálra vagyunk ítélve, vigyázzatok, mert a legveszettebb ellensége Istennek a kommunizmus. Elárasztottuk Erdélyt, nem tudtak lélegzetet venni a kommunisták.”7

Godó atyát a P.Provinciálissal együtt tartóztatják le, megkezdődött majd egy éven át tartó kíméletlen kihallgatása, azonban a legaljasabb, legfondorlatosabb megaláztatások, fizikai bántalmazások árán sem sikerült őt megtörniük, Godó Páter nem vallott. A Jilavai börtönbe elit értelmiséggel került össze, akik tisztelték a jezsuitákat, s akiknek teológiai, filozófiai előadásokat, kis csoportban harmincnapos lelkigyakorlatot tartott, elkezdődött tehát lelkipásztori munkája rabtársai körében. ”A katolikus papoknak becsületük volt mindenütt.”8 – emlékezik Godó atya Testamentum c. könyvében.

Majd Moldvába, magánzárkába került, a külvilágtól teljes elszigeteltségbe. „Ramnicu Sarat lett a szenvedés szentélye, legdrágább emléke életemnek. Majdnem nyolc évig voltam egyedül, nem láttam embert.(…) Mit csináltam? Hát, egyszer az életben kiimádkoztam magam, elvégeztem a lelkigyakorlataimat újból és újból, (…) felfrissítettem francia, német, latin tudásomat. (…) utána vettem a filozófiát, délután volt a teológia, beosztottam magamnak, hiszen tanárkodtam, elő kellett készülnöm az órákra, benne voltam, mert Jilaván 100-nál több konferenciát tartottam.”9

1956-ot követően senki nem ismerte P.Godó hollétét, még rabtársai sem. Rövidesen azonban egy tábornoki látogatás során alkalom nyílik felfedni kilétét. Godó atya – mivel gondolatban ismét néhány lépéssel előbb járt – amikor nevét kérdik, halkan ejti ki, hogy megismételtesse, s másodszorra már jól érthetően válaszol: Godó Mihály jezsuita vagyok. Így jutott a börtön többi rabjának tudomására, hogy a Páter életben van, itt él köztük. Időközben megszerzett tüdőbaját egy bukaresti szanatóriumban kezelték, ahol megtanult morzézni, és visszakerülve Ramnicu Sarat-ra felismerte a különféle zajokból, köhögésekből, hogy morzéjelekként értelmezve ismét lehetősége nyílt pasztorálni. „Kezdtem én is bekapcsolódni a börtönéletbe, hiszen Istenről volt szó!”10- mondja visszaemlékezésében. P.Godó, lévén súlyos tüdőbeteg s a kegyetlen börtönévektől legyengült volt, a jeleket fordítva alkalmazta, kibővítve orrfújással, köhögéssel, és amikor egy besúgót költöztetnek mellé, hogy felfedje a rabok közti kommunikációt, a rabok lebuknak, egyedül a szerzetes menekül meg, hiszen az ő kulcsát nem tudták megfejteni. Esténként rózsafűzért imádkozott, a tized végén köhögéssel jelezve a többieknek, hogy hol tart, alkalmanként gyóntatott és lelki vigaszt nyújtott börtöntársainak.

Élete alkonyán így gondolt börtönéveire: „ A börtönbe zárt románok a katolikus papságnak az elitjével találkoztak, és veszekedés volt értünk, hogy melyik terem kapjon katolikus papot. Olyanok voltunk, mint a szép lány a bálban, kapósak. Sokan katolizáltak akkor, és nagyon sokat nyert a katolikus egyház az ortodox tömegben, (…) a katolikus egyházról az ortodoxoknak ellenséges fogalmuk volt, ami sokat enyhült a találkozás által.”11

Szabadulását követően Szamosújvárra került, majd a temesvári egyházmegyébe jelentkezett, mivel korábbi tevékenységi területeit nem foglalhatta el, és papi hivatásához a végsőkig ragaszkodott. Mehádia, Herkulesfürdő, Toplet, és Sumita voltak P.Godó Mihály soron következő állomáshelyei, mindenütt a felmerülő igényeknek megfelelően képviselte Isten szent ügyét, templomot, parókiát épített, újított, s közben viselte gondját híveinek.

Egészen 1979-ig. Akkorra ugyanis újból megelégelte az államvédelem ateizmus ellenes beszédeit, mindenre kiterjedő felvilágosító tevékenységét, a kommunizmus- és az államfő-, Ceausescu ellenes propagandáját. Hat év börtönnel sújtották ezért. Gyilkosok közé került, akiknek lelki ápolásával, gyóntatásával ismét teret kap lelkipásztori tevékenysége. Az itt megélt lelki élmények hatására kérvényezte, hogy élete végéig maradhasson köztük, végezhessen pasztorációt a gyilkosok között. „Sajnos nem tudunk eleget tenni az óhajának, mert nálunk ateizmus van.”12 – volt a válasz. Két év után szabadult, s hogy egyházi előljárói rehabilitálják, hiszen alaptalan vádak miatt ítélték el, Orsovára került plébánosnak, majd Újarad, Mihala, Pankota, Gársa és végül Szentanna voltak állomáshelyei.

Az 1989 decemberében felszámolt Ceausescu diktatúrát követően az egyházi élet újból felélénkült, az egykori konviktorok - emlékezetükben megőrizve Godó Atya áldozatos tevékenységét - újból kapcsolatba léptek vele, 92-ben öregdiák találkozót szeveztek. P.Godó örömmel látogatott újra Szatmárra, s ezidőben az irgalmasrendi nővéreknek lelkigyakorlatot is tartott.

Egykori diákjainak szeretteljes fogadtatását későbbi levelében így köszönte meg: „Jó Feri! Nagyon megörvendtem kedves soraidnak. A magam részéről szintén kívánok Neked és Tieidnek minden jót, különösen annak a Kedves Bandának, akik oly szeretettel bántak velem Szatmárt. Hiába, most is érezhető a régi szellem. És most értékeli az ember, mit jelent egy római katolikus iskola. Olyan jó ott Nálatok lenni! Ott még a levegő is katolikus. Nem a nagy szólamok és a lángolások katolicizmusa, hanem a mindennapi áldozat az, ami oly széppé teszi ennek a városnak a szellemét.”A

Tudod nagyon jól, hogy mennyire érdekel minden lélegzetvételetek, hiszen gyerekes honvágy fog el, ha csak rágondolok a Kálvária és a többi templomra, a hűséges, tiszta, becsületes, munkás, vallásos és vidám ifjúságra, és ennek a városnak áldott népére.”B

P.Schmidt Ferenc, egykori rendházfőnök a találkozó alkalmából levélben köszöntötte testvéreit, ahogy fogalmazott ”ez az ünnepség azt is sugallja számunkra, hogy szüntelenül imáinkba foglaljuk Szatmárnémeti városát és híveit, hogy Szent Ignác fiai egykor majd ismét visszatérjenek és embertársaik szolgálatával Isten nagyobb dicsőségét hirdessék.”C

Godó Atya mindent túlélő humora öregségére sem lankadt: „Képes vagyok dolgozni. Húzom az Úr igáját, mint egy kivénült bivaly. A jezsuitát egy kis anekdota jellemzi: Bácsi - kiált egy kis srác a kocsisnak – megdöglött a lova! Megdöglött ez fiacskám régen, csak most esett össze!”D – írja egyik 1991-ben kelt levelében.

1994-ben a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Középkeresztjével tüntették ki munkásságát, melyet Entz Géza államtitkár adott át. P.Godó ”köszönőbeszédében bírálta a magyarországi katolikus egyházat, melyben a rendszerváltás nem történt meg. Köszönöm, hogy önök hozták ezt a kitüntetést és nem a magyar katolikus püspöki kar, így megkíméltek attól, hogy visszautasítsam – mondta”11

1996-ban így rendelkezett egy magánlevelében az újjákezdésről: ”A legfontosabb teendőnek tartsátok, hogy a jezsuita rendet - legalább szerény rezidencia formájában - visszaállítsátok a szatmári egyházmegyében. A megyés Főpásztor minden bizonnyal mellettetek lesz és a papságnak is otthona lesz egy ilyen kolostor, ahol sebeit gyógyította a múltban, és szellemileg, lelkileg mindig vitt magával valamit hívei számára. Figyeld a történelmet, milyen nagy szerepe volt a múltban a katolikus férfiaknak ilyen tekintetben.(…) meg fog rendíteni, mennyire mögétek áll a Szatmár megyei papság, a derék nővérek és az áldott szatmári nép…”E

Lelki végrendeletében is, mint élete során mindig, buzdított: „Nagyon szeressétek hazátokat, Magyarországot. És nagyon jegyezzétek meg, hogy az ima old meg mindent. Úgy imádkozzatok, hogy az a szenvedélyetek legyen. Mindenre jó az ima; megszenteled vele az életedet, az idődet, a lelkedet, a lelkeden keresztül a környezetedet. Ami a legérdekesebb, hogy ez olyan semmiségnek látszik, de ez nem igaz. Ha gyászolsz, imádkozz; ha el vagy keseredve, imádkozz; ha elhagyott a házastársad; imádkozz; ha semmibe vesznek; imádkozz. Mindig legyen ott a fohász:”Igen, Atyám!” Meglátod, átalakul az életed. Amikor beléptem a rendbe, képzeletben rajzoltam egy kört a Golgotai kereszt köré. Beléptem oda, és ott maradtam. Mindig a Keresztrefeszített érdekelt. Ő ad megoldást mindenre. Ott a szívében a fájdalmam, válaszol, csak szólnom kell hozzá.”12

Nem sokkal halála előtt egyik volt tanítványának írta: „csak egy óhajom van, hogy eleget tegyek a betegségem előtti meghívásaimnak, és azután lassan elkezdem én is lélekben bontani földi életem sátorát.”F

1996 szeptember 24-én, Szt.Gellért napján helyezték szülőfalujában, Kisiratoson örök nyugalomra, lelke visszatért minden időben hűségesen szolgált Urához, Jézus Krisztushoz.

Források:

1 Bikfalvi Géza: A szatmárnémeti Kálvária- templom

2, 3, 4, 5, 6 Pálos Antal SJ: Magyar Jezsuiták Vallomásai, Anima Una

7, 8, 9, 10 Godó Mihály SJ: Testamentum, Gloria Kiadó Kolozsvár, 2002.

11 Erdélyi Napló, 1996.nov.27

12 Szabó Mihály: „Jaj a néma kutyának!” c. írása, Távlatok, 2006

A, B, C, D, E, F Magánlevelezésből származó részletek (1991-1996)

Egyéb felhasznált irodalom:

Bura László: Hűségesen, fáradhatatlanul

(Scheffler János szatmári megyéspüspök életútja)

Bura László: A jezsuiták Szatmáron

Magyar egyháztörténeti Vázlatok, Regnum, 1997/2

Provinciánk hírei 72 sz. (különszám) megjelent 1943. február

 

Függelék

 

A jezsuita rend nevelő tevékenységének széleskörű hatása volt egyházmegye szerte, a diákokon keresztül domináns szellemiségük megszólította azok szüleit is.

(az alábbiakban idézet egy Szatmárnémetiben,1947.december 20-án kelt Konviktusi levélből )

„…a gondjainkra bízott gyermek nem csak az iskolaév folyamán, hanem a vakációban is érdekel bennünket. Ha egyszer a gyermek otthona nemcsak a szülői ház, hanem a körülmények folyamán azzá lett a konviktus is, akkor önmaga sem szüleié csupán, hanem a mi gyermekünk is. S ha a szülőt érdekli, mit tesz gyermeke az iskolaév folyamán, akkor a nevelőnek is tudnia kell, mi történik neveltjeivel a vakáció alatt. Szülő és nevelő munkája csak akkor lesz igazán eredményes, ha összefogva, közös akarattal igyekeznek kialakítani e kétarcú, de alapjában egyetlen, egységes eszményképet.

Az eszmény egyik arca a tökéletes ember. Gyermekeink különböző mértékű tehetséggel megáldva jönnek a világra. El nem érhető ábránd és nagy igazságtalanság lenne mindegyiktől egyformán kiváló eredményt követelni. De a legügyetlenebbtől, a legelmaradottabbnak látszó fiútól is megkívánjuk, hogy istenadta tehetségeihez, képességeihez mérten, a tőle telhető legnagyobb eredményt érje el. Ki kell fejlesztenie testi képességeit: szüksége van egészségre, bőséges és tápláló étkezésre, mozgásra, játékra, sportra. De főképpen ki kell művelnie értelmét, emlékezetét, akaratát és jellemét, hogy élete gazdag és tartalmas legyen, hogy szellemi erejével, fölényével és ügyességével megállja a helyét a mindennapi küzdelmekben, s hogy teljes fölkészültséggel szolgálhassa azt az emberi társadalmat, amelynek maga is tagja. A művelődés elsőrendű eszköze a tanulás. Kérjük a kedves szülőket, hogy a vakációban adjanak meg minden lehetőséget gyermeküknek az egészséges pihenésre, játékra, sportra, szórakozásra, ugyanakkor azt is kérjük, nézzék át gondosan a mellékelt értesítő lapot. Ez a lap a gyermek haladásának és szorgalmának körülbelül igazi képe. A jó eredményt dicsérjék meg, a hanyagságot azonban tegyék szóvá, s a szülői tekintély és szeretet szavával igyekezzenek a gyermeket a komoly munka szükségességéről meggyőzni.

Az esemény másik arca a tökéletes keresztény. Nem holmi érzelgős, mellékes vallásosságról van itt szó, hanem arról az egész életet krisztusivá formáló, jellemerőt és önlegyőzést követelő, egyént és társadalmat egyedül boldogítani képes természetfeletti hitről, amelyet a katolikus Anyaszentegyház hirdet. Elárulnók Istentől kapott hivatásunkat, ha csak egy tapodtat is engednénk e téren, s nem törekednénk nyíltan és határozottan arra, hogy a hozzánk került gyermeklélekben kihajtson a keresztségben beléültetett hit. Aki tehát hozzánk adja fiát, az nem tekintheti a konviktust puszta kosztos helynek, hanem számoljon azzal, hogy gyermekét itt határozottan és hangsúlyozottan az igazi keresztény életre tanítják.

De ne higgye azt, hogy ezzel minden gondot elhárított a maga válláról! Ahogy a földbe vetett búzamagnak nemcsak a kétkezi munkára, hanem a jó talajra is szüksége van, hogy termőre hajtson, éppúgy hiba a mi nevelői munkánk, ha a lélek talaját nem teszi termékennyé a családi otthon mélyen vallásos légköre. Nem egyszer tapasztaltuk, hogy emberileg szólva kárba vész minden fáradozásunk akkor, ha a gyermek odahaza éppen az ellenkezőjét tapasztalja az itt tanultaknak.

Sokat ér-e számára a napirendbe iktatott szentmise, ha odahaza még vasárnap is el szokás azt mulasztani? Sokat ér-e számára a lelki tisztaságról esett számtalan beszéd, ha tudja, hogy édesapja évek óta haragban él a Jóistennel? Kifejlődik-e benne az imádság, az önzetlenség, a felebaráti áldozatkészség erénye, ha odahaza káromló szót hall és anyagiasságot, kapzsi önzést és részvétlenséget lát? Rá szoktatjuk-e őt valaha is az önfegyelmezésre és jellemerőre, ha otthon éppen eszem-iszom, dínomdánomra, ivásra, mulatozásra, utcahosszat-kurjongatásra, bálozásra tanítják, sőt eltűrik, hogy még serdületlenül, valóságos gyermekkorban részt vegyen a nemcsak neki, de még az egészséges és józan felnőttnek sem igen való szórakozásfajtákban?

Legyen ez a karácsonyi örömünk egyúttal alkalom is egy kis szülői lelkiismeret vizsgálatra. Jól tudjuk, hogy legtöbb növendékünk családja igenis jó és termékeny talaj a keresztény élet számára. De javítanivaló mindenütt akad - javítsunk hát Isten segítségével!

Kérjük a kedves szülőket, bízzanak bennünk. Higgyék el, hogy nem csak a mi személyes erőink, hanem a konviktusba jutott minden anyagi hozzájárulás is az utolsó fillérig az intézmény fejlődését, tehát a gyermek érdekét szolgálja. Nincs más célja a mi életünknek, szülőének és nevelőjének egyaránt, hanem csak az, hogy közös gyermekünkben kialakítsuk annak az isteni gyermeknek a képmását, akinek bőséges áldását, békéjét, kegyelmét kívánja mindnyájuknak őszinte szívvel

a Konviktus igazgatósága.

 



 



 

 

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Ma 2018. május 27., vasárnap, Hella napja van. Holnap Emil és Csanád napja lesz.