Előválasztási adománygyűjtés

Tegyünk közösen a demokráciáért, támogasd adományoddal az előválasztást!

2022 valódi esélyt teremt arra, hogy a magyar nép lerázza magáról a Fidesz-KDNP korrupt és becstelen uralmát, és közösen hitet tegyünk a demokrácia, az együttműködés és az esélyteremtés mellett. Ehhez azonban a lehető legtöbb helyen, a lehető legtöbb embert mozgósítanunk kell, már az őszi előválasztáson is.

Ahhoz, hogy az előválasztás megvalósulhasson, minden segítségre szükség van!

Az előválasztások megrendezésének költségeit a hat ellenzéki párt állja, ugyanakkor minél szélesebb az anyagi keret, annál több helyen, annál szervezettebben tudunk jelen lenni – így a választók anyagi támogatása is óriási segítséget jelent. Az előválasztás lebonyolítására küldött adományokat minden párt egy erre a célra elkülönített saját bankszámláján gyűjti, de a befolyt összeget közösen, az előválasztás lebonyolítására fordítjuk.

Amennyiben szeretnéd anyagilag segíteni az előválasztás megvalósítását, úgy a Párbeszéd Magyarországért előválasztási alszámlájára az alábbiak szerint utalhatsz:

Kedvezményezett neve: Párbeszéd Magyarországért

Számlaszám: 11784009-22235712 (OTP Bank)

Kérjük, hogy a közlemény rovatba írd be a pontos lakcímed, azt, hogy magyar állampolgár vagy (csak magyar magánszemélyektől fogadhatunk el adományt!) és adomány, hogy egyértelműen bizonyíthassuk, hogy jogszerűen fogadtuk el az adományokat.

 Köszönjük a támogatást!

Tudnivalók

A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja.
MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013
Bankkártya adatai pártunkhoz nem jutnak el!

A Párttörvény értelmében adományozóinkat egyértelműen be kell tudni azonosítani, ezért kérjük pontosan töltsék ki a kötelező mezőket, valós személyes adatok megadásával! Az azonosíthatóság és a számviteli fegyelem betartása érdekében az adományozást követően az Önök egyes személyes adatait a jogszabályoknak megfelelő módon kezelni fogjuk. Adományokat magyar állampolgárságú, nagykorú magánszemélyektől tudunk elfogadni. A párt jogi személytől, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől vagyoni hozzájárulást nem fogadhat el. Kérjük támogatóinkat, adományozásuk során ne használjanak céges bankkártyát!

Bankszámlára történő utalás esetén kérjük, hogy a megjegyzés rovatban tüntesse fel az alábbiakat: lakcím, magyar állampolgár, adomány. Bővebb tájékoztatásért olvassa el az Adatkezelési Tájékoztatónkat. Az egy naptári év alatt egy személytől érkezett ötszázezer forint, vagy azt meghaladó összegű adomány vagy támogatás esetén a támogató nevét a párt köteles külön feltüntetni az éves gazdálkodásáról készített pénzügyi kimutatásában, amelyet minden év május 31-ig a Magyar Közlönyben kell közzétennie. Az ennél kisebb támogatások esetén a támogató személyét nem hozzuk nyilvánosságra, csak ha erről a támogató külön rendelkezik.