Az ökológus végzettségű Szabó Rebeka alapító tagja a Párbeszédnek; 2010 és 2014 között országgyűlési képviselőként – a Mezőgazdasági bizottság tagjaként – meghatározó tagja volt a parlamentnek. Ellenzéki képviselőként egyik legfontosabb tevékenysége az állami földbérlet pályázatok körüli visszaélések felderítése és számonkérése volt. Nyolc éve Zugló alpolgármestere, 2020 szeptemberétől – társadalmi munkában – Karácsony Gergely főpolgármester állatvédelmi témákban illetékes megbízottjaként is tevékenykedik.

– Egyetlen másodpercig sem volt kérdés számomra, hogy vállalom a feladatot. Az ország érdeke, hogy leváltsuk az aljas, korrupt Orbán-rezsimet, és ha ehhez az kell, hogy a Pest megyei 10-es választókerületben nézzek szembe a hatalom emberével, akkor ezt fogom tenni – mondta Szabó Rebeka. – Ráadásul alpolgármesterként pontosan tudom, mekkora károkat okozott a Fidesz az önkormányzatoknak, hatásköröket és főleg pénzt vontak el. Ellenfelem, Pogácsás Tibor 8 éve felel az önkormányzatokért a kormányban, mindez az ő bűne is.

Támogasd aláírásoddal ajánlásgyűjtésemet és győzzük le együtt a Fideszt! Az alábbi helyszíneken írhatod alá az ajánlásgyűjtő ívemet:

  • Február 18., péntek 9-18 – Monor Deák Ferenc u. 12, – MSZP iroda
  • Február 19., szombat 9 -14 – Monor Deák Ferenc u. 12, – MSZP iroda