Mit mulasztott el az Orbán-kormány 12 év alatt, ami most segítene az energiaválságban?

2022.09.19.

Történelmi léptékű bűn volt a kormány részéről, hogy csak az atomerőmű bővítésére koncentrált, miközben megtiltotta a szélerőművek létesítését, elmulasztotta az energiahatékonysági beruházások, épületfelújítások megvalósítását, és évekkel elodázta a napenergia hasznosítását.

A paksi bővítéssel nem az a legnagyobb baj, hogy már eddig is százmilliárdokat vertünk el rá, és kétséges, hogy valaha is megépülnek-e az új blokkok. Ennél még nagyobb baj, hogy ez volt a kormány energiapolitikájának sarokköve, és minden mást ehhez igazítottak.


Azért, hogy meglegyen a helye az új erőműnek a magyar energiapiacon, mesterségesen kellett akadályozni minden alternatívát. Betiltották a szélerőműveket – 1500 MW kapacitás épülhetett volna 2010 óta. Évekig akadályozták a naperőműveket – 1000 MW-tal több termelő kapacitásunk lehetne, mint most. Elmulasztották az épületfelújításokat, pedig EU-s pénzt is kaptak rá – 1,5 millió lakást újíthattunk volna fel, 40-60%-kal csökkentve az energiaigényüket és a rezsijüket. A sor még hosszan folytatható, hogy mit vett el tőlünk Paks2.


Az egész Paks II. igazgatóság menesztése egyértelműen a projekt összeomlásának a jele, de hogy honnan lesz árama Magyarországnak 10-15 év múlva, arra nincs válasza a Fidesz-kormánynak. Aki ma orosz fosszilis energiára akar felépíteni egy országot, az annyit értett meg a világ valóságból, mint Rogán Antal a tízparancsolatból. Az nem reálpolitikus, hanem súlyosan ostoba, teljesen életszerűtlen álomvilágba kalauzolja a rábízott országot. Ahonnan nagyon keserű lesz az ébredés.

Kövess minket: