Magyarországon is működik! – A Párbeszéd újra benyújtja a négynapos munkahétről szóló javaslatát

2022.12.05.

Döntő érv a négynapos munkahét bevezetése mellett, hogy az nemcsak a munkáltató és a munkavállaló számára jár pozitív hatással, de nélkülözhetetlen a klímakatasztrófa elkerüléséhez, az ökológiai válság leküzdéséhez is.

A Párbeszéd meggyőződése szerint a négynapos munkahét bevezetése az életminőség növekedésén túl forintokban mérhető gazdasági és emberéletekben mérhető egészségügyi hasznokkal járna.

A technológiai fejlődés és az egyre rohamosabban terjedő robotizáció következtében mind a gazdasági termelés, mind a közfeladatok ellátásához szükséges munkavégzés módja és jellege rohamos átalakuláson megy keresztül, a ledolgozott órák száma az egész világon folyamatosan csökken.

Számtalan nemzetközi kutatás, nagyvállalati pilot-projekt, valamint egyre több kormányzati kezdeményezés (Belgium, Írország, Wales, Izland, Spanyolország) is igazolja a négynapos munkahét pozitív gazdasági és szociális hatásait.
Az intézkedés hatására a termelékenység nem csökken, hanem növekszik, javul a beosztottak teljesítménye, munkamorálja és munkáltatójukhoz való viszonyulása. A kutatások azt is igazolják, hogy a rövidített munkahét makroszinten a hatékonyság javulása mellett bővülő foglalkoztatást eredményez.

Társadalmi hasznosság szempontjából is fontosak a négynapos munkahétnek az életminőségre gyakorolt hatásai, ideértve a családi élet harmóniáját és a javuló egészségügyi mutatókat éppúgy, mint a munka mellett a szabad önmegvalósítás céljából végzett, de közvetve vagy közvetlenül jelentős közösségi haszonnal járó tevékenységeket.
Döntő érv a négynapos munkahét bevezetése mellett, hogy az nemcsak a munkáltató és a munkavállaló számára jár pozitív hatással, de nélkülözhetetlen a klímakatasztrófa elkerüléséhez, az ökológiai válság leküzdéséhez is.
Ehhez ugyanis elengedhetetlen a felesleges vagy pazarló energiafelhasználás csökkentése, beleértve nemcsak a termelő vagy szolgáltató tevékenységekhez kapcsolódó energiafelhasználást, de a munkába járáshoz kapcsolódó károsanyag-kibocsátást és egyéb környezeti károkat is.

Kövess minket: