A Párbeszéd – ZÖLDEK Írásbeli kérdéssel fordul Lázár Jánoshoz a Fertő tavi beruházás ügyében

2023.05.28.

Újra kiadták a Fertő-parti luxusberuházás engedélyét. A Párbeszéd – ZÖLDEK tiltakozik a természetromboló beépítés ellen.

Ahogy az sajnos várható volt, a kormányhivatal ismét kiadta az építési engedélyt, ráadásul a tervek is megváltoztak.

20 helyett 26 apartman, négycsillagos luxusszálloda, medencék, sportkomplexum és ökocentrum lesz, természetes élővilág nem lesz. A kormányhivatal végtelenül cinikus nyilatkozatában kijelenti, hogy „elhelyezésénél és tervezett kialakításánál fogva negatív hatásra a természeti értékek vonatkozásában sem kell számítani.”

Persze hogyan is kellene attól tartani, hogy a természeti értékek sérülnek, amikor már előzetesen ledózerolták a területet, nem hagyva semmi élőt a környéken?

A helyzet az, hogy továbbra is egy megalomán fideszes Disneylandet akarnak építeni a Fertő-partra. Víz ugyan még mindig nincs, és azt sem tudni, pénz honnan lesz. Mint ismeretes: a költségvetési hiány már április végére elérte az éves cél négyötödét…

Erre a valóságtól továbbra is teljesen elrugaszkodott projektre tehát továbbra sincs és nem is lesz pénz – legalábbis felelős kormány jelen körülmények között erre most nem adhat pénzt –, hiszen Lázár Jánost továbbra sem cáfolta meg senki abban, hogy 4-5 évig egy kapavágás nem lesz a területen.

Az egész ügyben csak egy dolog vehető biztosra: a tönkretett Fertő-part továbbra is használhatatlan és élettelen marad.

Korábban Jakál Adrienn, a Párbeszéd – ZÖLDEK soproni önkormányzati képviselője, elnökségi tagja a helyszínen online sajtótájékoztatót tartott:

Jakál Adrienn sajtótájékoztatója

Kövess minket: