A KRESZ megújítását sürgeti a Párbeszéd – ZÖLDEK

2023.08.18.

A KRESZ megújítását sürgeti a Párbeszéd – ZÖLDEK – jelentette be pénteki, online sajtótájékoztatóján a párt elnökségi tagja, I. kerületi polgármester, Váradiné Naszályi Márta.

Váradiné Naszályi Márta arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban nagyon elterjedtek az olyan elektromos mikromobilitási eszközök, elsősorban az elektromos rollerek, amiket nem szabályozz a KRESZ. Az I. kerületi polgármester úgy fogalmazott, hogy az utóbbi hónapokban a gyorsulási versenyek miatt kialakult balesetek” különösen indokolttá teszik, hogy felgyorsítsák a szabályozás megújítását.

A politikus bejelentette, a Párbeszéd – ZÖLDEK határozati javaslatban kéri, hogy a Belügyminisztérium tegyen hatékony intézkedéseket a gyorsulási versenyek felszámolására”, valamint a rendőrség helyezzen ki olyan sebességmérő kamerákat, amelyek alapján büntetni tudnak”. A párt azt is indítványozza, hogy extrém gyorshajtás” esetén akár el is lehessen kobozni a gépjárművet, a bírságot pedig az elkövető jövedelmi viszonyai alapján állapítsák meg. Emellett a párt kéri, hogy a B-kategóriás jogosítvány csak egy bizonyos lóerőhatárig legyen érvényes, az annál erősebb járművekhez külön vizsgát kelljen tenni.

Végül felvetette, hogy az önkormányzatoknak vissza kellene kapniuk azt a jogot, hogy kameraképek alapján bírságolhassanak.

Forrás: MTI

Kövess minket: