Jakál Adrienn: A Fertő tó közös természeti kincsünk, amelyet őriznünk kell!

2023.10.30.

Jakál Adrienn, a Párbeszéd – ZÖLDEK soproni önkormányzati képviselője, elnökségi tagja: Jönnek a választások…

Jakál Adrienn Facebook-posztjában hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesznek a legkudarcosabb soproni projektjével, a Fertő tavi vízitelep fejlesztésével kezdenie kell valamit.

2018-ban egyik pillanatról a másikra letarolták, tönkretették a területet, hogy egy fideszes Disneylandet alakítsanak ki. Ehhez bőszen asszisztált a helyi fideszes városvezetés is. Már a tervek megjelenésekor látható volt, hogy az a projekt azon a területen szinte megvalósíthatatlan, rengeteg pénzbe, környezetrombolásba kerül, teljesen tájidegen. De persze nem számított, nekiálltak a rombolásnak, majd pedig rájöttek, hogy tényleg túltervezték magukat.

Elvették, tönkretették a területet.

De most, a választások felé közeledve valamivel mégis csak meg kellene nyugtatni az embereket. Lázár János ide is jött, megígért mindent, többek között, hogy most majd megépítik a strandot, de idővel a teljes projektet, mert hogy bezzeg az osztrákoknál mi van. Mondjuk azt elfelejti, hogy a Fertő tó kis része található csak nálunk… Mindenesetre megszületett az új közbeszerzési kiírás. Szálloda nincs, szerencsére, ez már siker. De még van ökocentrum, és vannak sportpályák. Sőt 15–20 év után azt ígérik: a strand területének 50%-a lombkorona borítottságú lesz…

Mondjuk azt még mindig nem tudni, víz honnan lesz a tóban. De ha mást nem, majd a parkolóterületek mentén, az összefüggő rekreációs parkok mellett lehet használni a játszóteret és egy futókörben futni, és egyszer, ha pár év alatt elkészül az ökopark, majd meg lehet csodálni a ledózerolt természetet is, szép fényképeken. Mindenesetre a kiírás alapján azt mondják, most jön a tervezés, mégis az az érzése támad az embernek, hogy valakinek a fiókjában kész tervek vannak.

Az biztos: ezt a projektet bárhogy is próbálja eladni a Fidesz – még Kárpáti Bélát, a Fertő-part egykori urát is elrejtették a nyilvánosság elől –, bárhogy is próbálja a szőnyeg alá söpörni Farkas Ciprián, minden soproni polgármestere, valamint Barcza Attila, Sopron és környékének fideszes országgyűlési képviselője, ez a projekt nemcsak kudarc, de környezetpusztítás is.

És még most sem egy visszafogott fejlesztésben gondolkoznak, hogy mielőbb visszaadjak a területet. Egyelőre ugyan lemondtak a közpénzből épülő szállodáról, de ne legyenek kétségeink: ez a lemondás nem végleges a részükről. Mi a kezdetektől azt mondjuk, hogy egy hosszú távon fenntartható, a táj jellegét megtartó fejlesztésre van szükség. Nem utolsósorban pedig egy olyan fejlesztésre, amely mindenki számára megfizethető, nemcsak a kiváltságosoknak, de szegényeknek és gazdagoknak egyaránt.

A Fertő tó közös természeti kincsünk, amelyet őriznünk kell, mindannyiunk számára.

Őrzői legyünk a tónak, ne mészárosai!

Kövess minket: