- Nem csak az az ember hajléktalan, aki az utcán él. Sajnos nagyon sokan letudják a hajléktalanság kérdését azzal, hogy azt mondják: azok a koszos, büdös emberek, akik az aluljárókban fekszenek. Így ugyanis könnyebb elfordítani a fejünket. Ám a hajléktalanok többsége nem az utcán él. Rokonoknál, ismerősöknél próbálják átvészelni a napokat, vándorolva egyik helyről a másikra – gyakran gyerekestől –, szívességeket kérve, teljes bizonytalanságban és kiszolgáltatottságban. Dolgoznak, próbálnak megkapaszkodni – de túl sok a nehezítő körülmény.
- A megelőzés a kulcs. Az utcára kerülés a végpont, ezért a hajléktalanság elleni küzdelem lényege a megelőzés – legyen szó kilakoltatási moratóriumokról vagy egyszerű emberségről. Aki egyszer elveszti a fedelet a feje fölül, annak már nagyon nehéz visszakapaszkodnia. Addig még van esély valamiféle létbiztonság fenntartására, utána azonban már sokkal nehezebb újrakezdeni. Épp ezért mindent meg kell tenni azért, hogy megelőzzük a hajléktalanná válást!
- A hajléktalanság elleni küzdelem sohasem lehet a hajléktalan emberek elleni küzdelem. A hajléktalanság kriminalizálása, a hajléktalan emberek hatósági szekírozása embertelenség! A hajléktalan ember nem bűnöző, hanem egy sor szerencsétlenség áldozata. Rajtuk „elverni” ezt a hatalmas társadalmi problémát nemcsak kegyetlen, hanem értelmetlen is, mert ezáltal semmivel sem jutunk közelebb a valódi problémák megoldásához.
A Párbeszéd – ZÖLDEK minden eszközzel küzd azért, hogy változtassunk a hajléktalan emberek sorsán. Számos törvénymódosítást és javaslatot adtunk be az Országgyűlésnek, amelyeket természetesen a kormányoldal mind lesöpört.
Október 2-án Tordai Bence a lakhatás kapcsán többek között arról beszélt, hogy a lakhatás biztosítása és a hajléktalanság megelőzése érdekében át kellene alakítani a magáncsőd intézményét, újra be kellene vezetni a lakásfenntartási támogatást, valamint helyre kellene állítani a szétszabdalt szociális biztonsági hálót:
Az Orbán-kormány páratlan szociális válságba sodorta az országot – így most különösen fontos lenne az emberségesség –, ám eddigi politikájukból kiindulva erre aligha számíthatunk.