Négypárti reakció a kormány szuverenitásvédelmi törvényjavaslatára

2023.11.23.

Ellenzéki pártok szerint a kormánytól kell megvédeni Magyarország szuverenitását.

Egy valódi szuverenitásvédelmi törvényjavaslatot terjeszt be az Országgyűlésnek négy ellenzéki párt, szerintük ugyanis az ország szuverenitását a kormánytól kell megvédeni, mert kiszolgáltatja Magyarországot az orosz és kínai érdekeknek.

A Demokratikus Koalíció (DK), a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd – ZÖLDEK közös, szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Tímea, a Párbeszéd – ZÖLDEK frakcióvezetője úgy értékelte, a kormány saját maga ellen nyújtotta be a nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvénycsomagot, annak ugyanis annyi köze van a magyar szuverenitásvédelemhez, mint a Felcsútnak a Real Madridhoz”. Kijelentette, a törvényjavaslat egy fikarcnyival nem fogja javítani Magyarország biztonságát, függetlenségét, szuverenitását.

Szabó Tímea hozzátette, hogy Magyarország biztonságára a kínai és orosz befolyás jelent veszélyt, például az ország orosz gáznak való kiszolgáltatottsága vagy a legjobb minőségű termőföldek és az ívóvízkészlet kiárusítása a kínai akkumulátorgyárak idetelepítésével. Továbbá olcsó cirkuszi kísérletnek nevezte a szuverenitásvédelmi törvényt, és azt mondta, ez a kérdés megér egy ennél sokkal komolyabb előterjesztést.

A DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd – ZÖLDEK a jövő héten be fog nyújtani a parlamentnek egy valódi szuverenitásvédelmi javaslatcsomagot, amely valóban növeli Magyarország biztonságát, és kísérletet tesz arra, hogy megállítsa az ország kiárusítását a külföldi érdekeknek – mondta.

(forrás: MTI)

Kövess minket: