Vonják vissza a környezetvédelmi hatósági rendeletet, miután a Dunaferr esetében az már beteljesítette célját!

2023.11.18.

A környezetvédelmi hatósági rendelet visszavonását követelte Szabó Rebeka, a Párbeszéd – ZÖLDEK társelnöke, országgyűlési képviselője szombati online sajtótájékoztatóján.

Szabó Rebeka közölte: a kormánypártok és az ellenzék között korábban komoly vitákat eredményezett, csaknem két hónapja kihirdetett környezetvédelmi hatósági rendelet már beteljesítette a célját, ami a csődközelbe jutott Dunaferr, illetve a cégnél dolgozók munkahelyének, családjuk egzisztenciájának megmentése volt.

A politikus hozzátette, erős a gyanújuk, hogy hatályban tartása esetén a rendelet a továbbiakban csak azt a célt szolgálja: a Magyarországon már meglévő, valamint létesítendő akkumulátorgyárak mentesüljenek a környezetvédelmi jogszabályok, előírások teljesítése alól.

Szabó Rebeka bejelentette: a Párbeszéd – ZÖLDEK határozati javaslatot terjeszt be az Országgyűlésben a rendelet visszavonása érdekében, egyúttal követelik azt is, hogy megismerhessék a kormány és a Dunaferr között megkötött szerződés részleteit.

(forrás: MTI)

Kövess minket: