Váradiné Naszályi Márta: Bevezetjük a lakhatási minimumot!

2024.06.05.

Váradiné Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere (Párbeszéd – ZÖLDEK) Facebook-bejegyzést tett közzé arról, hogy aláírta a Lakhatási Koalíció, a lakhatással foglalkozó civilek szövetségének nyilatkozatát, mert szerinte az önkormányzatnak is az a feladata, hogy a budaváriak méltó lakhatását elősegítse.

Ahogy arról Váradiné Naszályi Márta bejegyzésében is beszámolt, a nyilatkozat aláírásával az alábbiakat vállalta:

Vállalom, hogy 2024-2029 között az érintett emberekkel és családjaikkal, illetve szakmai civil szervezetekkel közösen dolgozom az Önkormányzati Lakhatási Minimumban megfogalmazott célok megvalósításáért.

Már korábban, az országban először hoztuk létre a Lakásügynökséget és elindítottuk a bérlakásprogramot. Ennek továbbfejlesztését és kiterjesztését vállaltam most.

Magyarországon lakhatási válság van: több ezer lakás áll üresen, kiadatlanul, az emberek nagy részének nem áll módjában saját lakást vásárolni és a bérlakások ára is nagyon magas.

Legyen megfizethető a lakhatás! Ez segíti a kerületi lakásállomány fejlődését és az elnéptelenedő társasházak újjáéledését is, közben csökkenti a napi agglomerációs ingázást is és ezáltal a kerületen átmenő autóforgalmat.

A Lakásügynökség szolgáltatásait fejlesztjük és kiterjesztjük.

Megfizethető, önkormányzati tulajdonú bérlakásokat építünk a Győző utcában rászoruló szomszédaink, valamint a kerületben dolgozó közalkalmazottak és köztisztviselők megsegítésére.

A kerületiek bevonásával szabályozzuk a rövid távú lakáskiadások (AirBnB) rendszerét, hogy megőrizhessük a lakóközösségeink nyugalmát és integritását.

Tovább bővítjük a társasházi és lakásfelújítási támogatásokat, már előző évben kiírjuk a pályázatokat, hogy tavasszal megkezdhető legyen a program

Tovább támogatjuk a kerületi közintézmények teljeskörű akadálymentesítését

Kibővítjük lakossági akadálymentesítési támogatásunkat.

Kövess minket: