Akkor még nem sejtettük, hogy az eufórikus, ünnepi pillanatok kisvártatva belpolitikai, majd külpolitikai csatározásokba fordulnak át, és hogy az akkori kormányfői tételmondat – „Régi adósságát törleszti a sors, törleszti Európa és törlesztjük magunkkal szemben mi, magyarok” – hamarosan teljesen más irányú, EU-ellenes konklúzióba csap át.
Ma, a 2020-as évek Magyarországán diskurzus tárgyát képezheti, hogy hazánk „kilépjen-e” az EU-ból. A regnáló miniszterelnök, az oroszbaráttá lett Orbán Viktor és fideszes különítménye unióellenes politikát, kommunikációt folytat, miközben – mutatva kétarcúságát – él a tagság minden előnyével; sőt, nem egyszer visszaél azzal.
Hogy mást ne mondjunk, Orbánék fölöttébb kreatívan menedzselik a Brüsszelből érkező támogatásokat. Értsd: az elmúlt 13 évben az EU-források egy jelentős része nem a magyar állampolgárokhoz folyt be, azokat nem intézmények felújítására, rendszerek újjáépítésére, a zöld fordulat megteremtésére fordították, hanem a miniszterelnök családtagjainak, barátainak, oligarcháinak meggazdagodására használták fel. Az „EU-pénz” és a „lopás” Magyarországon így vált szinonimává.
Nem vitás, hogy az Európai Unió is önreflexióra – bizonyos területeken újratervezésre – szorul, de ettől még ugyanazt kínálja tagországainak, mint amire annak idején határozott igent mondtak. A szabadságot, a biztonságot, az egyenlőséget; azt a fajta európaiságot, amelyben nincsenek határok.
Mi zöld, igazságos, szolidáris Európai Unióban és Magyarországban hiszünk. És azért dolgozunk, hogy a 20 évvel ezelőtti aláírás 20 év múlva ne csak egy elfeledett, kiégett kép legyen csupán.