A hop on hop off buszoké helyett a közösségi közlekedés áfájának csökkentését sürgeti a Párbeszéd – ZÖLDEK

2023.06.01.

A kormány a napokban úgy döntött, hogy a hop on hop off buszok 27 százalékos áfáját 5 százalékra csökkenti a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva.

Temesvári Szilvia, Terézváros alpolgármestere, a Párbeszéd – ZÖLDEK elnökségi tagja csütörtökön a hop on hopp off turistabuszok áfacsökkentésével kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót. Az alpolgármester felhívta a figyelmet a budapesti turistabuszokat üzemeltető cégekkel kapcsolatos visszásságokra: „Ha megvizsgáljuk ezeknek a cégeknek a tulajdonosi hátterét, akkor érdekes módon azt találjuk, hogy a kormány már megint a jóbarátainak kedvezett, hiszen az egyik tulajdonostárs Rogán Antalhoz közel álló milliárdos, a másik pedig Tiborcz István üzleti partnere volt az Eliosban.”

Temesvári Szilvia szerint az áfacsökkentés ugyan jót tesz az üzleti partnereknek, de a fővárosnak nem. A Párbeszéd – ZÖLDEK szerint sokkal fontosabb lenne az, hogy a tömegközlekedés áfáját csökkentse a kormány, mert az nem a turistabuszok tulajdonosi köreinek kedvezne, hanem a Budapesten élő magyar állampolgároknak. „Azt követeljük a kormánytól, hogy gondolja át ezt a konstrukciót és végre tegyen valamit, ami a budapesti lakosságnak is kedvezne” – hangsúlyozta az alpolgármester.

Kövess minket: