Szabó Rebeka: Semmisítse meg az Alkotmánybíróság a kiemelt beruházásokról szóló törvényt!

2023.06.29.

Szabó Rebeka, a Párbeszéd – ZÖLDEK társelnöke sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a Párbeszéd – ZÖLDEK az Alkotmánybírósághoz fordul annak érdekében, hogy semmisítsék meg a kiemelt beruházásokról szóló törvényt.

A társelnök szerint a kiemelt beruházásokról szóló törvény súlyosan sérti az alaptörvény azon részét, mely szerint Magyarország független, demokratikus jogállam, hiszen ezzel a törvénnyel teljesen lecsökken a polgárok tájékoztatása a beruházásokkal kapcsolatban.

Szabó Rebeka szerint a természeti erőforrások védelme, és az egészséges környezethez való jog is sérül ennek a jognak a kihasználásával, mert nem kell egy sor a környezetvédelmi jogot és elvárásokat betartani. A kiemelt beruházás által az iparűzési adót is elvehetik a településektől, a helyiek teljes kisemmizésével.

Az akkumulátorgyár-beruházások mind kiemelt beruházásként épülnek, így a Párbeszéd – ZÖLDEK egyrészt az Alkotmánybírósághoz fordul, másrészt folyamatosan fellép a mérgező akkugyárak ellen.

Kövess minket: