Tiltakozunk a közmeghallgatások ellehetetlenítése ellen!

2023.06.02.

A Párbeszéd – ZÖLDEK törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy kötelező legyen személyes jelenléttel zajló közmeghallgatást tartani.

Szabó Rebeka, a Párbeszéd – ZÖLDEK társelnöke arról beszélt pénteki sajtótájékoztatójában, hogy április 27-én a kormány úgy döntött, hogy ellehetetleníti a közmeghallgatás intézményét. A kormányrendelet lehetővé teszi, hogy az érintettek nélkül is tarthassanak közmeghallgatást.

Szabó Rebeka kiemelte, hogy a helyi civileknek pont ez lenne az a fórum, ahol például környezeti ártalmakkal járó beruházások ellen felemelhetnék a hangjukat. Legutóbb Debrecenben történt meg az, hogy a helyi lakosok kérdőre vonták az önkormányzat és a nagyberuházás képviselőit a város vízellátását, és környezetét veszélyeztető akkumulátorgyár-beruházás miatt.

A Párbeszéd – ZÖLDEK szerint ez a demokrácia újabb megcsúfolása. A társelnök hangsúlyozta, lyan törvénymódosító javaslatot nyújtanak be, amely egyrészt a környezetvédelmi törvény, másrészt az önkormányzati törvény módosításával előírná, hogy környezetvédelmi hatósági eljárásokban, vagy az önkormányzatoknak olyan rendelkezései esetén, amelyek közvetlenül hatással vannak a lakosság életére és a környezet állapotára, kötelező legyen személyes megjelenéssel közmeghallgatást tartani. A javaslat továbbá azt is tartalmazza, hogy ezeknek az eseményeknek a kezdete munkaidő után legyen, hogy a dolgozó embereknek is lehetősége legyen részt venni az eseményeken.

Kövess minket: