Százmilliárdos állami autóflotta-beszerzés helyett a közösségi közlekedést kellene támogatni!

2023.07.26.

Szabó Rebeka, a Párbeszéd – ZÖLDEK társelnöke keddi online sajtótájékoztatóján azt mondta: nemrég jelent meg a közbeszerzési értesítőben, hogy a Pénzügyminisztérium alá tartozó illetékes főosztály 190 milliárd forint értékű közbeszerzést írt ki autók és gépjárművek vásárlására. Egy autó körülbelül 10 millió forintra jönne ki – jegyezte meg.

Ezt az összeget négy évre tervezik elosztani és bár van közte háromezer elektromos autó és a rendvédelmi szerveket kiszolgáló járművek is, de a beszerzés közel fele kormányzati, minisztériumi célokat szolgálna – mutatott rá. Úgy fogalmazott: a Fidesz folyamatosan a megszorítások politikáját folytatja ebben az évben, de eközben egy fél négyes metró árát akarják “eltapsolni” különböző autók lecserélésére, újak beszerzésére. Szabó Rebeka szerint ez nagyjából akkora összeg, amennyit a benzin és a jövedéki adó megemeléséből várnak bevételként – mutatott rá az ellenzéki politikus, aki szerint azért lesz drágább a benzin, hogy lecserélhessék a kormányzati autókat.

Ez egyszerűen felháborító – összegzett, hozzátéve: ezt a pénzt a közösségi közlekedés – akár a vasúthálózat – fejlesztésére is lehetne fordítani. Szabó Rebeka kitért a Párbeszéd – ZÖLDEK erre vonatkozó javaslatára, amelyet egyszer már elutasítottak, de az őszi ülésszakban ismét benyújtanak majd.

(MTI)

Kövess minket: