A Balaton nem a kiváltságos elité, a Balaton mindenkié!

2023.08.14.

A Fidesz harmadszor is megpróbálja erőszakosan áttolni a Balatonföldvári kikötő építési engedélyét – Akcióval tiltakoztunk a „Balaton legtöbbször engedélyezett kikötője” ellen!

Nem nyugszik a fideszes elit! A helyi építési szabályzat megsértése miatt a Pécsi Közigazgatási Bíróság immár két alkalommal megakadályozta a balatonföldvári Nyugati strandra tervezett gigakikötő építését. Erre válaszul a fideszes polgármester, Holovits Huba megváltoztatta a helyi építési szabályzatot, hogy megágyazzon a kikötő környezetvédelmi engedélyére vonatkozó újabb, 3. eljárásnak, tehát megpróbálja kijátszani a bíróság ítéletét.

A Párbeszéd – ZÖLDEK már sokadszorra járt Balatonföldváron, hogy minden eszközzel felhívjuk a figyelmet arra, hogy a NER-közeli körök bírósági ítéleteken, törvényi tiltásokon, rendeleteken is átlépve, újabban ezt már nyíltan is felvállalva foglalják el a Balatont.

Most a helyi civilek aktivitását is próbáljuk támogatni, hiszen a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal harmadszor is elindította az engedélyező eljárást, azonban, az eddigiekkel ellentétben, 21 napos határidővel „társadalmi egyeztetést” is folytatnak, ami azt jelenti, hogy e-mailben lehet észrevételt tenni a Veszprém Vármegyei Kormányhivatalnak.

Arra biztatunk minden Balatonért aggódó állampolgárt, hogy augusztus 21-ig írjanak írásbeli véleményt a Veszprém Vármegyei Kormányhivatalnak a kornyezetvedelem@veszprem.gov.hu címre és írásbeli véleményük során követeljék részletes környezetvédelmi hatástanulmány elkészítését, mivel az előző két határozatban a Kormányhivatal arra hivatkozott, hogy a tervező és a beruházó ezt nem tartotta indokoltnak.

Ezt a rombolást meg kell állítani! A Balaton nem a kiváltságos elité, a Balaton mindenkié!

Kövess minket: