A fideszes többségű bizottság elutasította a zöld témájú javaslatokat

2023.09.26.

Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága hétfőn összesen tíz darab zöld témájú javaslatot utasított el, köztük a Párbeszéd – ZÖLDEK öt indítványát – közölte Szabó Rebeka, a párt társelnöke, országgyűlési képviselője online sajtótájékoztatón hétfőn.

Szabó Rebeka a benyújtott javaslatokat ismertetve közölte, hogy fokozatosan kivezetnék a glifozát nevű gyomírtószert. A szernek rákkeltő hatása van, a maradványait a talajban és a vizekben is meg lehet találni – mutatott rá. Szabó Rebeka hangsúlyozta, hogy a Párbeszéd – ZÖLDEK a jelenleg tervezettnél nagyobb arányban csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását, 2030-ig 12 százalékkal mérsékelné az ország energia-felhasználását, valamint növelné a megújuló energiák részarányát.

A társelnök hozzátette, hogy pártja a kémiai helyett a biológiai szúnyoggyérítést helyezné előtérbe, hiszen a kémiai szúnyoggyérítés az élővilágra és az emberek egészségére is káros. A Párbeszéd – ZÖLDEK emellett javasolta, hogy súlyos szabálysértés esetén akár fel is lehessen függeszteni az akkumulátorgyárak és -feldolgozók működését, akkumulátort pedig ne lehessen veszélyes hulladékként visszahozni az országba – mondta Szabó Rebeka.

A fideszes többség mind az öt javaslatunkat elutasította.

Kövess minket: