Valódi zöld átállást! – Nemzeti Zöld Minimum címmel politikai nyilatkozatot nyújt be a Párbeszéd – ZÖLDEK az Országgyűlés elé

2024.01.17.

A Párbeszéd – ZÖLDEK egy nemzeti zöld minimumról szóló politikai nyilatkozatot nyújt be a parlamentnek – közölték a párt társelnökei szerdai online sajtótájékoztatójukon.

Szabó Rebeka a kezdeményezésből kiemelte, hogy a gazdaság- és iparfejlesztés során sem a környezeti biztonság, sem az emberi életminőség szempontjai nem sérülhetnek. Fontos a megújuló energiaforrások fejlesztése, de talán még fontosabb az energiahatékonyság – fogalmazott az országgyűlési képviselő, aki az épületek szigetelését és a közösségi közlekedés fejlesztését említette példaként. Szabó Rebeka amellett érvelt, hogy minden országnak, minden kormánynak, sőt minden önkormányzatnak elsődleges feladata lenne a globális klímaválság káros hatásainak enyhítése. Hangsúlyozta, ezért is tartják fontosnak, hogy a zöldek bejussanak az önkormányzatokba.

Tordai Bence, a párt másik társelnöke ehhez kapcsolódva azt emelte ki, hogy az önkormányzati választás az összefogásról szól és a Párbeszéd – ZÖLDEK mindig is az összefogás motorja volt. Sorsfordító, hogy a következő években, évtizedekben a magyar települések hogyan készülnek fel egy változó világra, létre tudják-e hozni az igazságos zöld átmenetet – jelentette ki a képviselő. A Párbeszéd – ZÖLDEK politikai nyilatkozata kimondja, hogy a technológiai fejlődés nem szolgálhatja a tőketulajdonosok további, mértéktelen gazdagodását – tért át indítványuk ismertetésére. A zöldek elsődleges fontosságúnak tartják az emberi jólétet, ennek pedig része a stressz és a munkamennyiség csökkentése, illetve az egészségben és boldogságban eltöltött idő növelése – tette hozzá.

A klímaválság előrehaladtával Magyarországon is fel kell készülni az egyre gyakoribb szélsőséges időjárási viszonyokra, ahogy fel kell készülni az erőltetett iparosítás és a felelőtlen gazdasági szereplők miatt bekövetkező ipari tragédiákra is – szögezte le a képviselő.

Tordai Bence emlékeztetett arra, hogy a Párbeszéd – ZÖLDEK támogatja a progresszív jövedelemadót, a szupergazdagok vagyonadóját és a nagyvállalatok fokozottabb adóztatását.

(forrás: MTI)

Kövess minket: