Karácsony Gergely: A magánérdekek helyett csakis a közösség érdekét szabad és kell képviselni a Fővárosi Közgyűlésben

2024.05.13.

Karácsony Gergely főpolgármester (Párbeszéd – ZÖLDEK) Facebook-bejegyzésben hívja fel a figyelmet arra, hogy a Tisza Párt fővárosi listáján kétes szereplők is helyet kaptak.

A Facebook-bejegyzés alább olvasható.

Kik ezek?

Jó a kérdés, amit a sajtó elkezdett feltenni annak kapcsán, hogy összeálltak a fővárosi listák jelöltjei, azok, akik a következő Fővárosi Közgyűlést alkotják majd. Én eddig is, ezután is két dologhoz tartom magam: a magánérdekek helyett csakis a közösség érdekét szabad és kell képviselni a Fővárosi Közgyűlésben, és velem főpolgármesterként ezen alapelv alapján csak az nem tud együttműködni, aki nem akar.

Vannak a különböző pártok listáin olyanok, akiket lehet ismerni, lehet őket szeretni, vagy nem szeretni, de meg lehet ítélni teljesítményüket a helyi közösségekben végzett munkájuk alapján. A Fidesz volt vagy jelenlegi polgármesterek helyett molinótartókat és kommenthuszárokat akar küldeni, lelkük rajta, ezt is értjük. De mi a helyzet az új szereplőkkel?

Fontos ezt tudni éppen most, amikor a kínai elnök látogatása kapcsán Budapest egy lezárt szegletében a magyar kormány alighanem éppen árulja Budapest és Magyarország érdekeit. Eddig is meg kellett harcolnunk a kormány által szolgalelkűen képviselt kínai érdekekkel szemben a budapestiek érdekeiért például a Fudan ügyében, és alighanem meg kell harcolnunk a következő években a csak a kínaiaknak jó, a budapesti közlekedéshez nem kapcsolódó, teljesen értelmetlen és elképesztően drága ferihegyi magasvasút helyett, a már megtervezett, kitalált ferihegyi gyorsvasútért. Jó lenne tudni, hogy a Tisza Párt listáján befutónak szánt 3. helyezett ebben vajon milyen álláspontot és kit képvisel? Hiszen ő a kínai érdekű terjeszkedés egyik finanszírozójának, Kövér László milliárdos barátjának állammal közös cégében pénzügyi igazgató. Ő hogyan fog szavazni a közgyűlésben, ha a budapesti és a kínai érdekek közül kell választani?

Magyar Péter korábban azt mondta, azért nem állít megyei közgyűlési listákat, mert a jelentkezők közül nem tudta kiszűrni azokat, akiket szándékosan küldtek, hogy hiteltelenítsék a pártot. Nekem úgy tűnik – immár nem csak a második, de a harmadik helyezett jelöltje kapcsán -, hogy ez az egyedüliként felállított fővárosi lista esetében sem sikerült.

Kövess minket: