Karácsony Gergely: Budapest köztársaság marad és nem lesz részvénytársaság

2024.06.10.

Úgy tűnik, hogy Budapest köztársaság marad és nem lesz részvénytársaság – jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester hétfő hajnalban Budapesten, a Városháza parkban tartott eredményváróján.

 Még mindig van néhány százaléknyi bizonytalanság, de azért úgy tűnik, hogy – még, ha szoros is az eredmény – Budapest köztársaság marad és nem lesz részvénytársaság” – fogalmazott Karácsony Gergely, a Párbeszéd – Zöldek főpolgármester-jelöltje. 

A politikus köszönetet mondott a választáson résztvevő budapestieknek és azoknak, akik támogatták abban, hogy megvívja azt a küzdelmet, amit nem magáért, hanem a városáért vív. Karácsony Gergely közölte: tudja, még lesz egy kis huzavona”, mire pontot tehetünk a folyamat végére, de hisz abban, hogy Budapest megmarad sokszínű, szabad és szolidáris városnak. Szólt arról is: az elmúlt időszakban a hatalom mindent megtett azért, hogy a budapestieket megfossza attól, hogy ez a város újra az ő otthonuk legyen.

Módosították a jogszabályokat az utolsó percben, eljátszották azt, hogy két vasat is tartanak a tűzben, pedig pontosan lehetett tudni, hogy a végén aztán egy jelölt marad csak” – fogalmazott Karácsony Gergely. Kijelentette: az európai parlamenti és az önkormányzati választások eredményei azt mutatják, hogy a budapestiek és a magyar polgárok nem akarnak már Orbánisztánban élni” és mutatja azt is: új korszak kezdődik a kormánnyal kritikus oldalon is.

Ez azt jelenti, hogy az elkövetkező napokban még több együttműködésre, összefogásra kell találnunk azért, hogy Budapestet  meg tudjuk őrizni szabadnak.

(forrás: MTI)

Kövess minket: