Karácsony Gergely a főpolgármester-választás megismétléséről szóló indítványt adott be a Kúriának

2024.06.18.

A főpolgármester Facebook-posztjában hangsúlyozta: „A választási csalások kizárására szolgáló garanciák egy demokrácia legfontosabb biztosítékai.”

A teljes bejegyzés alább olvasható.

Ahogy ígértem, a mai napon beadtam a Kúriának azt az indítványt, amelyben a főpolgármester-választás eredményének megsemmisítését, és a szavazásnak az egész városban való megismétlését kérem. Tudom szokatlan dolog, ha egy politikus tartja a szavát, ahogyan az is, ha egy olyan választás megismétlését kéri, amit megnyert. Tudom azt is, hogy sokan belefáradtak már ebbe a hosszúra nyúlt választási kampányba, de a választás demokratikus legitimitása nem múlhat azon, ki nyert és ki veszített. A Budapest köztársaságban biztosan nem.

Nem az újraszámlálás tényét kifogásolom. Jó, ha szoros eredménynél még egyszer meggyőződünk arról, hogy biztosan jól számoltunk-e? Az érvénytelen szavazatok újraszámolása során azonban az derült ki, hogy a budapesti szavazókörök közel felénél nem volt garantálva az, hogy az újraszámolásra úgy érkezzenek meg a szavazólapok, ahogyan a választás éjjelén a szavazatszámláló bizottság azokat bekötegelte. Több kerületben az urna felbontásánál sem voltak jelen a helyi választási bizottság tagjai.

Nem állítom azt, hogy történt bárhol visszaélés. Azt állítom, hogy sérültek azok a törvényi garanciák, amik kizárnák a választási visszaélést. Biztosan véletlen, hogy a XVII. kerületből szinte nem volt olyan szavazókör, ahonnan szabályosan lezárva érkeztek volna a szavazólapok az NVI-hez – aztán arányaiban itt volt az egyik legtöbb, végül érvényesnek átminősített szavazat.

A választási csalások kizárására szolgáló garanciák egy demokrácia legfontosabb biztosítékai. Nekem pedig van felelősségem abban, hogy fellépjek ezen garanciák védelme érdekében.

Kövess minket: