Üdvözöljük a Fővárosi Ítélőtábla döntését: a vízellátás biztonsága fontosabb az erőltetett akkumulátorgyártásnál

2023.07.13.

Nem sikerült igazat mondania a kormánynak a Debrecenbe tervezett óriás akkumulátorgyár vízigényével kapcsolatban sem: immár a bíróság is kimondta – amit a Párbeszéd – Zöldek hónapok óta következetesen állít –, hogy a kínai mamutüzem veszélyezteti a térség ivóvízellátását. Szerintünk a debreceniek ivóvíz-biztonsága fontosabb a gyártó profitérdekeinél: a környezetkárosító beruházást azonnal fel kell függeszteni.

Mióta a CATL debreceni akkumulátorgyár-építési terve ismertté vált, a kormány visszatérően azt ismételgette, hogy az üzem vízigénye nem növeli jelentősen a város vízfelhasználását. A Párbeszéd – ZÖLDEK viszont – számokkal alátámasztva – azt hangsúlyozta, hogy az új gyár felépítéséhez egyetlen feltétel (azaz sem a víz, sem az áram, sem a munkaerő) nem adott, a vízellátásban pedig komoly fennakadást fog okozni. Nyilvánvaló, hogy a két állítás egyszerre nem lehet igaz. A bíróság friss ítélete szerint a kormány nem mondott igazat: a Fővárosi Ítélőtábla döntése alapján új eljárásban kell vizsgálnia a Debreceni Törvényszéknek, hogy a megalapozott környezeti kockázatok miatt leállítja-e a beruházást.

A Párbeszéd – ZÖLDEK szerint a helyzet egyértelmű: egyetlen külföldi óriásvállalatnak sincs joga rá, hogy a saját profitérdekei miatt veszélybe sodorja egy több százezres lakosságú magyar város ivóvízellátását. A kormány ismét nem a közérdeket tartotta szem előtt – a bíróságnak kellett kimondania, hogy az emberi létszükségletek biztosítása és a környezet fontosabb, mint az óriásvállalatok magánhaszna. Addig is, amíg a bírósági eljárás végére pont kerül, a környezet veszélyeztető kínai beruházást haladéktalanul le kell állítani!

Szabó Rebeka,

a Párbeszéd – ZÖLDEK társelnöke, országgyűlési képviselője

Tordai Bence,

a Párbeszéd – ZÖLDEK társelnöke, országgyűlési képviselője

#PárbeszédZÖLDEK

Kövess minket: