Szabó Tímea: amit kormányzás címén művelnek Orbánék, az hazaárulás!

2023.09.26.

Szabó Tímea Orbán Viktor kormányzását bírálta a Parlamentben.

„Amit kormányzás címén művelnek Orbánék, az hazaárulás, de finomabban fogalmazva is legalábbis Mekk mester-kormányzás” – mondta Szabó Tímea nyolc perces bírálatában. A sokrétű kritika érintette az akkumulátorgyártás mindenáron való erőltetését is, amely „sokakat emlékeztet Rákosi Mátyás vas és acél országának szintén bukott stratégiájára.”

Az akkumulátorgyárak kiterjedt problémát jelentenek Magyarországon, amely a környezetszennyezés és egészségkárosítás mellett a vendégmunkások kérdéskörét is érinti. „A kormány nem a magyar munkahelyeket védi, hiszen éppen idehoznak félmillió külföldi vendégmunkást.” – fejtette ki a képviselőnő.

Szabó Tímea az oktatás helyzetére is felhívta a figyelmet: „Egy 315 milliárdos atlétikai vb-re volt pénz a nemzeti büdzséből, miközben a pedagógusok 45 százalékos béremelésére, ami 285 milliárd forintba került volna, nincs. Keményebben fogalmazva ez hazaárulás, finomabban fogalmazva is legalábbis Mekk Mester-kormányzás. A Párbeszéd – ZÖLDEK messzemenőkig visszautasítja a Fidesz jövőt elherdáló politikáját, és felszólítjuk a kormányt, hogy álljon el az országot kiárusító stratégiájától.”

Kövess minket: