Szabó Tímea: Megint látszik, ahogy folyik a rákkeltő méreg a Dunába az óbudai gázgyárnál!

2023.10.13.

Szabó Tímea, a Párbeszéd – ZÖLDEK frakcióvezetője Facebook-bejegyzésében hívta fel a figyelmet az óbudai gázgyár környezetszennyezésére.

10 éve követelem a kormánytól, hogy végezzék el a talaj méregtelenítését – írja a frakcióvezető Facebook-bejegyzésében. Szabó Tímea felhívta a figyelmet, hogy az erre vonatkozó költségvetési módosító javaslatát nyáron megint lesöpörték, így most újra kérdéssel fordul a minisztériumhoz.

Óbudán a gázgyár több mint hét évtizedes működése alatt a gyártás melléktermékeként közel 200 ezer tonnányi talajt szennyeztek arzénnal, cianiddal, és egyéb veszélyes vegyületekkel szennyezett gázmasszával, amit a területen ástak el. A lerakott veszélyes hulladék már évtizedek óta szennyezi a talajvizet és a talajt, ezenfelül alacsony vízállás esetén a Dunába ömlik. Ez történik most is!

Szabó Tímea hangsúlyozza, hogy hiába tartotta rendszeresen napirenden a kérdést az Országgyűlésben költségvetési módosítók és írásbeli kérdések formájában, egyelőre érdemi előrelépés nem történt az óbudaiak életét évtizedek óta megkeserítő kérdésben. Utoljára most nyáron nyújtott be költségvetési módosító indítványt a kármentésre, amit a Fidesz-KDNP lesöpört…

Kövess minket: