Kósa Lajos cimborájának szabálytalanul működő bányája nem úszhatja meg szárazon; a recski károsultak sem úszták meg a sárlavinát! – Közlemény

2023.11.05.

Tordai Bence a recski sárlavina ügyében kiegészíti feljelentését a bányakapitányság határozatában szereplő információkkal.

Hiába tiltakoztunk a helyiekkel együtt a recski Hunyadi utcában élőket közvetlenül veszélyeztető bánya ellen még januárban, Kósa Lajos ügyvédjének-barátjának, Fiák Istvánnak a bányája megnyitott, és mint ismert, nyáron sajnos bekövetkezett, amitől féltünk: a nagy esőzések során megindult a föld, és a sárlavina háromszor is elöntötte az ott lakók otthonait.

Júniusban feljelentést tettem az ügyben, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűncselekményének gyanúja miatt. A feljelentésünket a rendőrség elutasította, de a beadott panaszunkkal egyetértve az ügyészség megsemmisítette a rendőrség döntését, és elrendelte a nyomozás lefolytatását. 

De nemcsak bűncselekmény miatt indult eljárás: a bányakapitányság is elindított egy hatósági vizsgálatot, amely szeptember közepén egy azóta jogerőssé vált határozattal zárult, és egyértelmű szabálysértést állapított meg.

Múlt héten megszereztem a bányakapitányság határozatát, kollégáimmal feldolgoztuk annak indoklását, és most ez alapján kiegészítettük az eredeti feljelentésünket. 

Bár látjuk a szándékot arra, hogy a fideszes vállalkozó ügyét eltussolják, ezt továbbra sem fogjuk hagyni, hiszen immár egyértelmű bizonyítékok vannak a kezünkben arra nézve, hogy a bánya szabálytalanul és szakszerűtlenül lett kialakítva, és ezért sodorta veszélybe a recski lakókat és házaikat.

A határozat szerint „A Bányafelügyelet a fentiek alapján megállapította, hogy Bányavállalkozó a hatályos MŰT-től [Kitermelési műszaki üzemi terv] eltérően végezte a bányászati tevékenységet” és „A bányatelek 1.-2.-3. számú töréspontjait összekötő bányatelek határszakasz mentén a depót nem a bányatelek 5 méteres védősávjában (azaz 5 méter szélességben) helyezte el, hanem 45-60 méter szélességben…

…a depó elhelyezése a bányatelken, illetve a bányaüzemi terület határán kívüli területet is érint, a bányatelek határára merőleges irányban mérve maximum 10 méter mértékben. Bányavállalkozó a bányatelek 2. és 3. számú töréspontjait nem jelölte ki.”

Vagyis az a házak fölötti domb tetejére felhányt földsánc, amiről laikusok számára, szabad számmal is látható volt, hogy veszélyes, és ahonnan háromszor is megindult a sárlavina a nyáron, sokszorosan szabálysértő módon: a bányatelek határán túlnyúlva, az engedélyezetthez képest 9-12-szeres szélességben lett kialakítva. Ez alapján a rendőrség már kénytelen lesz a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűncselekménye ügyében a nyomozást vádemelési javaslattal lezárni és az ügyészségnek átadni, hogy bíróság elé kerülhessen az ügy.

A recski bánya ügyében tehát 

1) fel kell számolni a veszélyes állapotokat – ezt a bányafelügyeleti határozat tételesen elrendelte, február közepi határidővel; 

2) igazságot kell szolgáltatni, és felelősségre kell vonni a Hunyadi utcaiakat veszélybe sodró bányavállalkozót – ehhez most közelebb kerültünk egy nagy lépéssel;

3) kárpótolni kell a károsultakat – erre a Belügyminisztérium ígéretet tett, de ennek teljesítése továbbra is várat magára, ezért itt további nyomásra lesz szükség; és

4) a hasonló esetekre fel kell készülni, ezért a Párbeszéd – ZÖLDEK frissíti és újra beadja a Jávor Benedek és munkatársai által a vörösiszap-katasztrófa után kidolgozott, a környezeti kármentesítésről szóló törvénymódosító csomagot, amely a veszélyes üzemek (bányák, nehézipari- és vegyiüzemek, akkugyárak stb.) felelősségét forintosítja, és érvényesíti a zöldek alapvető megközelítését, az elővigyázatosság elvét.


Budapest, 2023. november 5.


Tordai Bence, 
a Párbeszéd – ZÖLDEK társelnöke, országgyűlési képviselő

Kövess minket: