Soroksári gigaberuházás: A Párbeszéd – ZÖLDEK Polt Péterhez fordul és a termőföldvédelmi törvény módosítását kezdeményezi

2023.11.03.

A Párbeszéd – ZÖLDEK a termőföldvédelmi törvény módosításával akadályozná meg a zöldmezős területek beépítését – erről Szabó Rebeka, a párt társelnöke beszélt pénteki online sajtótájékoztatóján.

Szabó Rebeka azt mondta, hogy már hónapok óta aggódva figyelnek egy Soroksár mellé tervezett beruházást. Kiemelte, hogy a legújabb hírek szerint a projekt több, mint ötszáz hektáron valósulhat meg. Hangsúlyozta, hogy egy védett terület pufferzónájáról van szó.

A társelnök azt mondta, hogy a Válasz Online internetes újság derített ki, hogy Orbán Viktor családja, Tiborcz István keze is benne van ebben a beruházásban. Gyakorlatilag az egyik olyan kft., ami ebből a területből 173 hektár földet tulajdonol, az Tiborcz István magántőkealapja alá tartozik.

Szabó Rebeka úgy fogalmazott: a kft. megvásárlását még 2021-ben készítették elő, amikor még nem hirdették ki azt a kormányhatározatot, ami ezt a területet egyfajta beruházási célterületté nyilvánította. A Párbeszéd – ZÖLDEK társelnöke közölte: felmerül bennünk, hogy Tiborcz István, aki nyilván jobban értesült a kormányzat terveiről, gyakorlatilag egyfajta bennfentes információhoz jutott”.

A képviselő bejelentette, írásbeli kérdéssel fordulnak Polt Péter legfőbb ügyészhez, amiben arról érdeklődnek, hogy elindították-e már a nyomozást? Hozzátette, azt remélik, hogy Polt Péter a kérdést feljelentésnek veszi majd.

(forrás: MTI)

Kövess minket: