Szabó Tímea: A Fidesz most benyújtott „gyermekvédelmi” törvénye egy újabb pofon a veszélyeztetett és bántalmazott gyerekeknek

2024.04.25.

A Fidesz által benyújtott „gyermekvédelmi” törvény semmilyen módon nem szolgálja a gyermekek védelmét – erről beszélt Szabó Tímea, a Párbeszéd – ZÖLDEK ügyvezető társelnöke a párt csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Szabó Tímea szerint már a javaslatcsomag benyújtásának körülményei is botrányosak, mert ha a kormány nyújtotta volna be, akkor 30 napos társadalmi vitára kellett volna azt bocsátani, azaz szakértők, civilek, és az érintettek is beleszólhattak volna. Ehelyett Kocsis Máté és Selmeczi Gabriella nyújtotta be, így nem kell társadalmi vitára bocsátani. Az ügyvezető társelnök szerint nem véletlenül tették ezt a kormánypártok, mert ez a törvényjavaslat egyetlen gyermeken sem fog segíteni, hiszen valójában nem gyermekvédelmi csomag.

Az egyik benyújtott törvényjavaslat az internetes pornóoldalak gyermekek általi elérhetőségét szigorítaná, ami Szabó Tímea szerint nagyon helyes, de a benyújtott javaslatban leírtak véleménye szerint nem fognak valós hatást elérni, mert ez a probléma egy globális internetes világban ilyen módon nem megoldható. Szabó Tímea arról számolt be, megkereste őt egy édesapa, aki azt észlelte, hogy egy pedofilhálózat megkörnyékezte a gyermekét az interneten, és nem tudta, melyik hatóságnak kell ezt jelentenie. A képviselő szerint pont az nem derül ki ebből a törvényjavaslatból, hogy a szülők veszély esetén kit értesíthetnek.

A javaslat másik része egy Btk.-szigorítás, amely arra vonatkozik, hogy pedofil bűnelkövetőknek nem járhat elévülés, szabadlábra helyezés és reintegrációs őrizet, és nem kaphatnak erkölcsi bizonyítványt sem. „Nesze semmi, fogd meg jól” – véleményezte a javaslatnak ezt a részét Szabó Tímea.

A Népjóléti bizottság múlt heti, botrányos ülésén leszavazták az Országos Közös Akarattal és az Egységes Diákfronttal közösen benyújtott javaslatot – emlékezett vissza a képviselő –, amely egy átfogó, valódi gyermekvédelmi csomag lehetett volna és ténylegesen megvédte volna a gyerekeket.

Szabó Tímea hangsúlyozta, hogy a Fidesz által most benyújtott javaslatcsomagból hiányzik a gyermekvédelmi rendszer és a jelzőrendszer megerősítése is. A javaslatban ugyan szerepel az, hogy két év börtön járhat azoknak, akik a jelzőrendszeren nem jelzik, ha a gyermek veszélyben van, viszont mindeközben a jelzőrendszer tagjai ki vannak véreztetve, alulfizetettek, és olyan szintű a pályaelhagyás, hogy nem szakértők dolgoznak ezen a területen – fűzte hozzá a képviselő. Szerinte szerepelnie kellene a törvényben az 50 százalékos béremelésnek mind a gyermekvédelemben, mind a szociális dolgozók részére.

A Párbeszéd – ZÖLDEK országgyűlési képviselője kiemelte, hogy szintén nem jelent meg a csomagban a gyermekek támogatása, a gyermekvédelemben dolgozók képzése, a szupervízió, valamint a megelőzés. A gyermekvédelem Szabó Tímea szerint nem pusztán a pedofíliáról szól, hanem legfőképpen arról, hogy az állami ellátásban miként védjük meg a gyermekeket. A képviselő hozzátette: nem szól a törvény a családon belüli erőszakot elszenvedőkről, és arról sem, hogy a nevelőszülői hálózatban mit lehet tenni a visszaélések, a gyermekbántalmazások és a gyermekhalálozások megelőzése érdekében.

A Párbeszéd – ZÖLDEK képviseletében Szabó Tímea többször hangsúlyozta, hogy még csak nem is a gyermekvédelmi törvényekkel van a legnagyobb baj, hanem azok nem végrehajtásával. Az új törvényjavaslat pusztán egy propagandaeszköz, amely semmit nem fog javítani a gyermekek helyzetén – emelte ki Szabó Tímea, aki tíz éve küzd a legelesettebb, legkiszolgáltatottabb gyermekek védelméért.

Az országgyűlési képviselő bejelentette, hogy a Párbeszéd – ZÖLDEK folytatni fogja a munkát ezügyben az Országos Közös Akarattal és az Egységes Diákfronttal. Pénteken 15:00-kor a szervezetek mindenkit várnak a Sándor-palota elé, ahol megalakul egy új Népjóléti bizottság, amelyben érdemben lehet beszélgetni a gyermekvédelemről.

„A gyermekek védelménél nincs ma fontosabb Magyarországon!” – zárta a sajtótájékoztatót Szabó Tímea.

A sajtótájékoztató itt visszanézhető.

Kövess minket: