Tordai Bence úgy fogalmazott, hogy miközben kedden lejár a téli kilakoltatási moratórium, az Országgyűlés két olyan törvényjavaslatról is szavaz, amelyek „nemhogy enyhítenék, de tovább súlyosbítják a lakhatási válságot”. Ez a válság nemcsak azokat érinti, akiket a kilakoltatás réme fenyeget vagy hajléktalanként élik az életüket, hanem gyakorlatilag a magyar társadalom túlnyomó többségét – jelentette ki.
A frakcióvezető szerint a kilakoltatási moratórium „csak egy sebtapasz a téli időszakban”, de valójában semelyik időszakban nem lenne szabad kilakoltatást végrehajtani úgy, hogy nincs hova elhelyezni az erőszakkal otthonukról kirakott embereket. Ezért a Párbeszéd – ZÖLDEK benyújtja az Országgyűlésnek azt a lakhatási csomagot, amely irányt mutat a lakhatáspolitikában.
Sudár Orsolya, akit a Szikra Mozgalom önkormányzati képviselőjelöltként indít Zuglóban, azt mondta, hogy az Országgyűlés kedden szavaz arról a luxusberuházásról, amit Rákosrendezőre tervez a kormány, miközben ma nem egy ilyen beruházásra, hanem oktatási és közintézményekre, szakrendelőkre, valamint megfizethető lakhatásra van szükség. Sudár Orsolya felszólította az országgyűlési képviselőket és a kormány tagjait, hogy „ha fontos nekik Magyarország szuverenitása”, akkor ne szavazzák meg az indítványt.
Jámbor András országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy az Országgyűlés kedden az oktatási, családügyi, kulturális tárgyú és kapcsolódó törvények módosításáról is dönt, és ennek következtében ötszáz ember lakhatása válik bizonytalanná Józsefvárosban. Jámbor András elmondta, hogy az elmúlt hetekben végigjárta a kilakoltatásban érintett szerveket, hogy létrejöjjön egy olyan megegyezés ebben az ügyben, amely megfelel a józsefvárosiaknak, a kormánynak és az NKE-nek is. Az indítvány visszavonását kérte és hangsúlyozta, amióta a törvényjavaslat köztudomásra került, sem az érintett lakókkal, sem a józsefvárosi önkormányzattal nem egyeztetett senki.
Jámbor András szerint ha ma elfogadja az országgyűlés az indítványt, akkor össze kell hívni a lakosokat, megszervezni őket, és kiharcolni, hogy tisztességes cserelakásokat, tisztességes kártalanítást és tisztességes életet kapjanak.
A sajtótájékoztató itt visszanézhető.
(forrás: MTI)