A munkavédelmi szabályok szigorítására, nem pedig a lazításukra van szükség!

2023.10.09.

Egyetértve a szakszervezetek álláspontjával, a munkavédelmi szabályok szigorítását szorgalmazza a Párbeszéd – Zöldek – mondta Tordai Bence társelnök vasárnapi, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján.

A Párbeszéd – ZÖLDEK társelnöke azt mondta, Magyarországon évről évre 20 ezer munkahelyi baleset történik, amelyek közül csak tavaly 200 csonkolással járt. Minden évben 60-80 ember veszíti életét a munkahelyén – tette hozzá.

Közölte: a balesetekben leginkább a feldolgozóipar dolgozói érintettek. Ezek közül a képviselő szerint kiemelten veszélyesek az akkumulátorgyárak és az ehhez hasonló vegyiüzemek. Ezzel indokolta, hogy pártja tüntetést tart október 13-án 17 órakor Szigetszentmiklóson az ott működő akkumulátorgyár előtt. Tordai Bence felidézte: ezen a helyen idén tavasszal két munkás veszítette életét.

Nem hagyjuk, hogy a magyar dolgozókat kiszolgáltatottá tegyék az akármilyen nemzetiségű nagytőkének vagy akár a fideszes oligarchák cégeinek – fogalmazott. Hangsúlyozta: nem ért egyet azzal, hogy letudják a munkavédelmi tájékoztatást egy számítógépes hálózatra feltöltött tartalommal.


(forrás: MTI)

Kövess minket: