Győzelem! Részlegesen meghátrált a kormány! – Dr. Jávor Benedek közleménye

2023.10.10.

Az akkumulátoripari üzemekre nem vonatkozik a büntetlen szennyezést lehetővé tevő rendelet! A jogszabály azonban továbbra is alaptörvény-ellenes.

A környezetvédelmi hatósági szerződésről szóló 432/2023-as kormányrendelet széles körű tiltakozást váltott ki nemcsak a civil szervezetek és ellenzéki pártok, de a fideszes polgármesterek körében is. A tiltakozások nyomán a kormány hetek óta ígérgeti a rendelet kohóüzemekre való szűkítését. A Magyar Közlönyben ma végre megjelent egy pontosító rendelkezés. A miniszteri utasítás azonban nem a kohóüzemekre korlátozza a kormányrendelet tárgyi hatályát, pusztán az akkumulátoripari üzemeket zárja ki alóla. A Párbeszéd – ZÖLDEK pozitívumként tekint arra, hogy a tiltakozások nyomán a kormány meghátrált, és legalább a szennyező akkumulátorüzemek nem mentesülhetnek egy szerződésbe foglalt ígérettel a szennyezések következményei alól.

Nem bizonyult azonban igaznak a kormány kommunikációja, mely szerint az eszközt kizárólag a Dunaferr megmentése érdekében, vagy a kohóüzemek kedvéért dolgozták volna ki. A miniszteri utasítás az akkumulátorüzemeken kívül minden más környezethasználó, potenciálisan szennyező cégre kiterjeszti a lehetőséget, hogy szennyezés, szabálysértés esetén hatósági szerződés keretében mentesüljenek a büntetések vagy más szankciók alól.

Ahogy azt a Párbeszéd – ZÖLDEK számtalanszor elmondta, és arra a jövő nemzedékek szószólójának figyelemfelhívása is rámutatott, a kormányrendelet alapvető alapjogi rendelkezéseket sért, a környezetvédelem már meglévő szintjének csökkentésére vonatkozó tilalomba ütközik, a hatósági szerződés eszközének totális félreértéséről tanúskodik és hazug módon hivatkozik a háborús veszélyhelyzetre, amellyel semmilyen kimutatható összefüggése nincs.

Ráadásul a pontosítás nem a rendelet módosításaként, csak egy miniszteri utasításként jelent meg, ami egyben azt is jelenti, hogy bármikor, egy miniszteri utasítással ezt meg lehet változtatni későbbiek során, amikor már kevesebb közfigyelem irányul a kérdésre. Ez önmagában kétségessé teszi a mostani pontosítás mögötti szándék hitelességét.

További kétségeket vet fel, hogy az utasítás nem egyértelmű: csupán az utasítás hatálya alól veszik ki az akkumulátorgyárakat, vagy az eredeti kormányrendelet sem vonatkozik rájuk? Ennek tisztázása nélkül még azt sem lehet teljes bizonyossággal állítani, hogy az akkugyárak esetében valóban kizárható-e hatósági szerződések megkötése? Magyarán szándékosan kétértelmű az utasítás, hogy maradjon kiskapu az akkugyárak számára, vagy egyszerűen a kormányzat képtelen egy világos és egyértelmű szabályozás megalkotására?

A Párbeszéd – ZÖLDEK mindezek fényében továbbra is alaptörvény-ellenesnek tartja a kormányrendeletet, annak teljes megsemmisítését tartja szükségesnek, ezért a pontosító miniszteri utasítás dacára az Alkotmánybírósághoz fordul jogorvoslatért.

Budapest, 2023. október 10.

Dr. Jávor Benedek,
a Párbeszéd – ZÖLDEK európai parlamenti listavezetője

Kövess minket: