Eseti bizottság felállítását kezdeményezi az elhibázott hulladékkoncesszió kivizsgálására a Párbeszéd – ZÖLDEK

2023.11.06.

Eseti bizottság felállítását kezdeményezi a hulladékkoncesszió kivizsgálására a Párbeszéd – ZÖLDEK az Országgyűlésben – mondta szombati, online sajtótájékoztatóján a párt európai parlamenti listavezetője.

Jávor Benedek szerint a Molnak kijátszott hulladékkoncesszió nem felel meg a szakmai elvárásoknak, jelentős többletterhet ró a gazdálkodókra, és a növekvő árakon keresztül a fogyasztókra is, miközben az is felvetődik, hogy az uniós elvárásoknak sem felel meg. A párt uniós tanácsadója szerint át kell tekinteni, milyen rombolást hajtott végre a kormányzat a hulladékgazdálkodás területén.

Dr. Jávor Benedek azt mondta, számos kérdést vet fel, hogyan született meg az új hulladékkoncesszió; a koncessziós feltételek arányosak és megfelelőek-e, vagy olyan plusz terheket rónak a gazdálkodókra és a fogyasztókra, amelyek nem szükségesek, és feleslegesen növelik az inflációt is Magyarországon; hogy az új hulladékgazdálkodási rendszer maradéktalanul megfelel-e az uniós előírásoknak, és az eddigi tapasztalatok alapján képes lesz-e az uniós előírások és elvárások teljesítésére.

A kérdések megválaszolására egy eseti bizottság felállítását javasolja a Párbeszéd – ZÖLDEK az Országgyűlésben, amelyben a kormányzati és ellenzéki pártok képviselői, civil és szakmai szervezetek képviselői, valamint szakértők vennének részt – jelentette be a politikus. Jávor Benedek szerint a bizottság feladata lenne feltárni, Magyarország hogyan lenne képes az uniós előírások teljesítésére.

Jávor Benedek hangsúlyozta: a vizsgálat arra is kitérne, hogyan lehetne egy működő hulladékgazdálkodási rendszert kialakítani úgy, hogy az ne nehezedjen elviselhetetlen teherként a magyar gazdasági szereplőkre, illetve a magyar fogyasztókra, állampolgárokra.

A sajtótájékoztató ide kattintva megtekinthető.

(forrás: MTI)

Kövess minket: