Államfőválasztás: a Párbeszéd – ZÖLDEK a köztársaságpárti ellenzék összehívását kezdeményezi

2024.02.11.

A Párbeszéd – ZÖLDEK összehívja a köztársaságpárti ellenzéket, hogy olyan közös elnökjelöltet állítsanak, aki kiutat tud mutatni abból a morális válságból, amelybe a Fidesz taszította a nemzetet – jelentette be Barabás Richárd, a Párbeszéd – ZÖLDEK szóvivője, Újbuda alpolgármestere vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Barabás Richárd úgy fogalmazott: Novák Katalin tegnapi lemondása és Varga Judit visszavonulása a közélettől az első lépés a megtisztulás felé vezető úton. A kegyelmi botránnyal a napnál is világosabbá vált, hogy rendszerszintű a romlottság – mondta a szóvivő.

Barabás Richárd emlékeztetett, a Párbeszéd – ZÖLDEK már korábban is lemondásra szólította fel Novák Katalint, de ennek teljesülése csak a kezdet. Ebben a helyzetben, amikor a rendszer korruptsága és romlottsága ennyire nyilvánvaló lett mindenki számára, történelmi felelőssége van az ellenzéki, köztársaságpárti pártoknak: ugyanis most meg kell mutatniuk, hogy létezik alternatívája a korrupt, gonosz rendszernek, létezik olyan politikai út, amely az igazságra, a szolidaritásra és az egymás iránti odafigyelésre épül. Éppen ezért a Párbeszéd – ZÖLDEK fontosnak tartja, hogy a köztársaságpárti ellenzék most közösen állítson köztársaságielnök-jelöltet. Barabás Richárd bejelentette, hogy a mai nap folyamán Szabó Tímeával levelet írnak valamennyi köztársaságpárti pártvezetőnek, amelyben egyeztetésre hívják őket a köztársasági elnök lehetséges személyéről.

A szóvivő szerint közös kiállással kiutat kell mutatni a magyar kormány és Orbán Viktor által morális válságba taszított országnak. Arra is emlékeztetett, hogy a fideszes kormányok alatt már két köztársasági elnök bukott bele nagyon súlyos botrányokba, ezzel aláásva a köztársasági elnök intézményébe fektetett közbizalmat. Fontos, hogy az intézmény visszakapja a hitelességét, ezért a Párbeszéd – ZÖLDEK támogatja a közvetlen köztársaságielnök-választást is. A köztársaságpárti ellenzéknek meg kell találnia azt a személyt, aki képes lehet a nemzet egységét, a szolidaritást és az igazságosságot megjeleníteni valamennyiünk számára – zárta sajtótájékoztatóját Barabás Richárd.

A sajtótájékoztató itt visszanézhető.

Kövess minket: