Mégis bővül a gödi Samsung-gyár? – Állami földtulajdon került a Pest Vármegyei Önkormányzathoz

2024.03.14.

Három földterületet adott át a napokban a Pest Vármegyei Önkormányzat tulajdonába az állam, amely földterületek közvetlenül csatlakoznak a Samsung-gyár meglevő területéhez. Ezt azt jelentheti, hogy újabb bővítésre készül a Samsung, ami még nagyobb környezeti terheléssel, növekvő vízfelhasználással, zaj- és légszennyezéssel járhat – mondta dr. Jávor Benedek, a Párbeszéd – ZÖLDEK európai parlamenti listavezetője, elnökségi tagja Facebook-videójában.

A napokban írta meg az Átlátszó a koreai sajtóra hivatkozva, hogy a Samsung-gyár a jelenleg zajló második bővítési ütemet követően egy harmadik gyár létesítését is tervezi Gödön. Ennek a további bővítésnek a kockázataira az ellentmondásos vízfelhasználási, illetve vízkapacitási adatokra alapozva dr. Jávor Benedek már januárban felhívta a figyelmet, most azonban az Átlátszó a koreai sajtó alapján kész tényként írta meg, hogy ez a terv létezik, a Samsung további bővítésre készül – közölte a Párbeszéd – ZÖLDEK európai parlamenti listavezetője.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium az RTL Híradó megkeresésére adott válaszában azt írta, hogy semmilyen olyan bővítés nem várható Gödön, amely túllépne a Samsung-gyár jelenlegi területén, csak a mostani területén belül folyik esetlegesen további bővítés – mondta dr. Jávor Benedek. A listavezető szerint azonban az, hogy esetleg a gyár területén belül valósul meg egy harmadik bővítés, nem jelenti azt, hogy ne hordozna magával kockázatokat, hiszen növekvő vízfelhasználást jelent, még több környezetszennyezést és zajt, továbbá a levegő szennyezésével is fenyeget. Teljesen mindegy tehát, hogy a gyár területén belül vagy azon kívül nő a Samsung-gyár kapacitása, dr. Jávor Benedek szerint ez a felmerülő környezeti kockázatokat, a lakosság veszélyeztetését illetően pontosan ugyanolyan veszélyekkel jár, mintha azokat a gyár területén kívül valósítanák meg.

A napokban különös módon egy kisajátítási eljárásra is sor került az állam részéről – folytatta a zöldpolitikus –, ugyanis három földterületet a Pest Vármegyei Önkormányzat tulajdonába adott át az állam. Ez a három földterület pedig közvetlenül csatlakozik a Samsung-gyár meglevő területéhez. Dr. Jávor Benedek szerint nincs észszerű magyarázat arra, miért van szüksége a vármegyének ezekre a földterületekre, hacsak nem arról van szó, hogy ezeket a területeket a későbbiekben valahogy átadják a Samsung számára, és azokon a gyár további bővítése valósulhat meg.

A Párbeszéd – ZÖLDEK szerint elfogadhatatlan, ahogy az akkumulátoripar Magyarországon működik. Nemcsak Gödön, a Samsung-gyár esetében zajlanak a lakosság tájékoztatása nélkül az akkumulátoripari beruházások, hanem az ország egészében a jogszabályok figyelmen kívül hagyásával, a törvények megsértésével erőlteti a kormány Magyarországra a kelet-ázsiai gyártók számára előnyös akkumulátoripari befektetéseket, nem foglalkozva azzal, hogy ezeknek milyen hatásai vannak a helyben élőkre, Magyarország természeti örökségére, az utánunk jövő generációk életlehetőségeire – mutatott rá dr. Jávor Benedek. Szerinte csak olyan beruházásokat szabadna megvalósítani Magyarországon, amelyek a helyi lakosság megfelelő tájékoztatásával jönnek létre, valamennyi magyar és európai uniós jogszabályt maradéktalanul betartanak, és amelyek esetén a szabályok betartását a hatóságok szigorúan ellenőrzik, megszegésüket pedig a legszigorúbb szankciókkal sújtják.

A videó itt megtekinthető: https://www.facebook.com/javorbenedek/videos/395499766514932/

Kövess minket: