Változás a Párbeszéd – ZÖLDEK európai parlamenti listáján: Barabás Richárd áll az első helyen

2024.04.12.

A Párbeszéd – ZÖLDEK kongresszusa – a hazai zöldpolitikai képviseletben beállt változás, valamint a DK-val és az MSZP-vel kötött megállapodás nyomán – módosította a tavaly kihirdetett európai parlamenti listáját. Ennek következtében az első helyen – a közös listán hetedikként – Barabás Richárd társelnök képviseli a pártot a június 9-i választáson, mögötte dr. Kocsis Krisztián, Szabó Tímea, dr. Erőss Gábor és Szabó Rebeka következik.

Dr. Jávor Benedek reakciója a kormány „zöld konzultációjára”: kamukonzultáció kamu zöld kérdésekről az akkumulátorgyárak lakosság általi támogatásának hamis bizonyítására!

2024.03.19.

Ez csupán a szokásos rogáni manipulációs kísérlet, hogy az akkumulátorgyárakkal a szabályok betartásáért küzdő helyi civileket le lehessen majd söpörni azzal, hogy a „konzultáció” manipulált „eredménye” alapján az emberek akarják az akkumulátorgyárakat – dr. Jávor Benedek a Párbeszéd – ZÖLDEK európai parlamenti listavezetője Facebook-bejegyzésben reagált a kormány zöld konzultációjára.

Mégis bővül a gödi Samsung-gyár? – Állami földtulajdon került a Pest Vármegyei Önkormányzathoz

2024.03.14.

Három földterületet adott át a napokban a Pest Vármegyei Önkormányzat tulajdonába az állam, amely földterületek közvetlenül csatlakoznak a Samsung-gyár meglevő területéhez. Ezt azt jelentheti, hogy újabb bővítésre készül a Samsung, ami még nagyobb környezeti terheléssel, növekvő vízfelhasználással, zaj- és légszennyezéssel járhat – mondta dr. Jávor Benedek, a Párbeszéd – ZÖLDEK európai parlamenti listavezetője, elnökségi tagja Facebook-videójában.

Tordai Bence: Győzelem a sárbogárdi akkulerakat ügyében!

2024.02.29.

Sikerre vezetett a társadalmi és politikai nyomás: a kormányhivatal visszavonta a CB Engineering Kft. veszélyeshulladék kereskedelmi engedélyét és Sárbogárd városa is megtiltotta a lakóházak melletti csarnok akkutárolásra való használatát – írta Tordai Bence, a Párbeszéd – ZÖLDEK frakcióvezetője Facebook-bejegyzésében.

Igazságügyi Minisztérium: veszélyes, ha a nyilvánosság megtudhatja, miért adott kegyelmet K. Endrének az államfő

2024.02.28.

Az Igazságügyi Minisztérium szerint a kegyelmi ügyek külső befolyástól mentes elbírálását a K. Endrére vonatkozó minisztériumi előterjesztés megismerése veszélyeztetné, nem pedig Balog Zoltán vagy más fideszesek átláthatatlan, színfalak mögötti, titkos kavarása. Ez derül ki az Igazságügyi Minisztériumtól kapott válaszból!

Dr. Jávor Benedek: Titkolja a kínai hitel részleteit az MVM

2024.02.22.

Az MVM hozza nyilvánosságra a 100 milliárdos kínai hitelre vonatkozó alapvető információkat, amelyek költségeit végső soron a magyar energiafogyasztók és adófizetők állják – követelte dr. Jávor Benedek, a Párbeszéd – ZÖLDEK európai parlamenti listavezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján.