Sárbogárdi akkulerakat: dr. Jávor Benedek feljelentése nyomán elrendelte a rendőrség a nyomozást

2024.03.05.

Dr. Jávor Benedek, a Párbeszéd – ZÖLDEK európai parlamenti listavezetőjének feljelentése nyomán nyomozást indított a rendőrség, hogy kiderüljön pontosan mit tárolt a CB Engineering sárbogárdi telephelyén, honnan származnak az ott raktározott anyagok és mi lesz a sorsuk.

Dr. Jávor Benedek Facebook-bejegyzést tett közzé a témában. A bejegyzés szövege itt is olvasható:

Ahogy arra a Tordai Bence, a Párbeszéd – ZÖLDEK frakcióvezetője két hete felhívta a figyelmet, Sárbogárdon a CB Engineering Kft. egy telephelyen akkumulátoripari anyagokat tárolt. Mivel a cég januárban akkumulátor hulladék kereskedelmére és tárolására kért engedélyt, ezért okkal merült fel a gyanú, hogy ezt a tevékenységet már az – azóta egyébként visszavont – engedély kiadása előtt megkezdte. Saját állításuk szerint nem hulladékot, hanem kész akkumulátorokat raktároztak a sárbogárdi telephelyen, ezzel kapcsolatban azonban kétségek merültek fel, és a cég ezt bizonyító dokumentumokat sem mutatott be. Szerintünk a sárbogárdiaknak és mindenkinek joga van tisztán látni az ügyben, ezért az eset részleteinek minden kétséget kizáró tisztázása érdekében feljelentést tettem, hogy kiderüljön, pontosan mit tárolt a CB Engineering a telephelyen, honnan származnak az ott raktározott anyagok és mi lesz a sorsuk!

A Sárbogárdi Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint bejelentésem nyomán 2024. február 27-i kezdődátummal nyomozást rendeltek el! Jogunk van tudni, pontosan mi is folyik Sárbogárdon, és ki is fogjuk deríteni!

Kövess minket: