Változás a Párbeszéd – ZÖLDEK európai parlamenti listáján: Barabás Richárd áll az első helyen

2024.04.12.

A Párbeszéd – ZÖLDEK kongresszusa – a hazai zöldpolitikai képviseletben beállt változás, valamint a DK-val és az MSZP-vel kötött megállapodás nyomán – módosította a tavaly kihirdetett európai parlamenti listáját. Ennek következtében az első helyen – a közös listán hetedikként – Barabás Richárd társelnök képviseli a pártot a június 9-i választáson, mögötte dr. Kocsis Krisztián, Szabó Tímea, dr. Erőss Gábor és Szabó Rebeka következik.

Az eddigi listavezető, dr. Jávor Benedek – saját kérésére – a továbbiakban kívülről segíti az EP-csapat munkáját. Döntésének két oka volt. Az egyik: 2023-ban azzal az ambícióval látott munkához, hogy – összhangban az Európai Zöld Párt és a Párbeszéd – ZÖLDEK törekvéseivel – hathatós támogatást nyújt az LMP-vel közös szövetség, a „Zöld pólus” megteremtésére, ám az Ungár Péter vezette párt távolodása, NER-esedése sajnálatosan meghiúsította a célt. A másik: az új, szociáldemokrata-zöld szövetségi rendszer Barabás Richárdnak testhezállóbb feladatokat kínál.

Dr. Jávor Benedek tovább folytatja a munkát Budapest Főváros Brüsszeli Képviseletének vezetőjeként és a Párbeszéd – ZÖLDEK uniós tanácsadójaként.

Budapest, 2024. április 12.

Párbeszéd – ZÖLDEK Sajtó

Kövess minket: