Barabás Richárd: 20 európai ország képviselőivel vitattuk meg az LMBTQ-jogokat

2024.09.10.

A Sokszínű Magyarország Képviselői Csoport a CEU épületében tanácskozott.

Barabás Richárd, a Párbeszéd – ZÖLDEK társelnöke Facebook-bejegyzésben írt a beszélgetésről:

A helyszínválasztás oka – amellett, hogy a CEU fontos reprezentációs pontja a kormány gyűlöletkampányainak és hatalommal való visszaélésének – az, hogy korábban Kövér László házelnök kitiltotta a képviselői csoportunkat és meghívott vendégeket, azaz több mint 20 ország nagykövetét, az Országgyűlés épületeiből. Így a vitára a Közép-Európai Egyetemen került sor. Hogy Pressman nagykövet urat idézzem: Több mint rendkívüli, hogy egy európai uniós tagállam parlamentjének választott tagjaitól megtagadják a parlamentbe való bejutást, hogy az emberi jogokról tárgyaljanak.”

David Pressman amerikai nagykövet és Anna Lührmann Európa-ügyi miniszter mellett én magam is itt lehettem ezen a fontos programon. Igazán megtisztelő, hogy én is képviseltem Magyarországot egy ilyen alapvető társadalmi ügyünk megvitatásában.

Egy európai, szolidáris, szociáldemokrata, zöld és progresszív Magyarországért dolgozom. Ennek részeként pedig mindig fel fogok lépni a diszkrimináció ellen és az elnyomott kisebbségek mellett. Ez a rendezvény nagyon fontos mérföldköve annak, hogy közelebb kerüljünk egy elfogadó és színes társadalomhoz.

Kövess minket: