A Párbeszéd – ZÖLDEK kezdeményezi a gyorsulási versenyek büntetésének szigorítását

2023.07.21.

Tordai Bence, a Párbeszéd – Zöldek társelnöke, országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón úgy értékelte, hogy a kormány a közlekedési balesetek megelőzése érdekében sem a szükséges jogalkotási munkát nem végezte el, sem a meglévő jogszabályok megfelelő végrehajtásáról nem gondoskodik, és a Belügyminisztérium, illetve a rendőrség csak most, az Árpád hídon nemrégiben történt halálos baleset után kezd élni a jogi keretek által eddig is biztosított lehetőségekkel.


A Párbeszéd – ZÖLDEK ezért kezdeményezi, hogy a büntető törvénykönyv közúti veszélyeztetésről szóló tényállását egészítsék ki a gyorsulási versenyeken való részvétel minősített esetével – közölte Béres András, a pártelnökségi tagja, III. kerületi alpolgármester. Emellett azt is javasolja, hogy drasztikusan emeljék meg a pénzbüntetéseket, és az ilyen súlyos kihágások esetén sokkal magasabb, akár jövedelemarányos pénzbüntetéseket is ki lehessen róni. Extrém esetekben a Párbeszéd – ZÖLDEK a gépjármű elkobzását is lehetővé tenné.  

A Párbeszéd – ZÖLDEK fontosnak tartja, hogy ilyen esetekben a bűnsegédekkel szemben is eljárjanak, hiszen nemcsak a balesetet okozó elkövető, hanem versenyzőtársai és az esetleges rendőri ellenőrzést figyelők és felderítők is tettestársak. A párt javaslatában felkéri a rendőrséget, hogy titkosszolgálati eszközöket is vessen be, hogy az ilyen esetekben a teljes elkövetői kört fel lehessen deríteni.

(MTI)

 

Kövess minket: