A Párbeszéd – ZÖLDEK kezdeményezi a gyorsulási versenyek büntetésének szigorítását

2023.07.21.

Tordai Bence, a Párbeszéd – Zöldek társelnöke, országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón úgy értékelte, hogy a kormány a közlekedési balesetek megelőzése érdekében sem a szükséges jogalkotási munkát nem végezte el, sem a meglévő jogszabályok megfelelő végrehajtásáról nem gondoskodik, és a Belügyminisztérium, illetve a rendőrség csak most, az Árpád hídon nemrégiben történt halálos baleset után kezd élni a jogi keretek által eddig is biztosított lehetőségekkel.

Lejárt a határidő! – Alkotmányellenes mulasztásban van az Országgyűlés a Magyar Tudományos Akadémia vagyoni viszonyait illetően

2023.07.01.

Mellár Tamás, a Párbeszéd – ZÖLDEK képviselője sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az Orbán-kormány még 2019 augusztusában, amikor létrehozta az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot (ELKH) részben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) vagyonának elvonásával, akkor a saját maga által összetákolt Alaptörvényt sértette meg.

A szociálisan igazságos, zöld átmenet költségvetése

2023.06.14.

Az elképesztő inflációs és stagflációs helyzetében durván megszorító költségvetést nyújtott be a Fidesz, egy klasszikus megszorítási programot. A Párbeszéd – ZÖLDEK ehelyett zöld, szociálisan igazságos költségvetést javasol – erről tartott sajtótájékoztatót a párt két társelnöke, Szabó Rebeka és Tordai Bence.

Zöld, szabad, progresszív Budapestet! – Barabás Richárd sajtótájékoztatója a Budapesti Lakógyűlésről

2023.05.26.

Már sokan megkaphatták a Budapesti Lakógyűlés keretein belül feltett négy kérdést. A Párbeszéd – ZÖLDEK politikusai azt gondolják, hogy az a jó politika, amikor az embereket nem manipulatív módon, érdemi kérdésekről kérdezik meg, és lehetőségükben áll valódi döntést hozni – erről beszélt Barabás Richárd, a Párbeszéd – ZÖLDEK szóvivője, Újbuda alpolgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.